
Húsz ország, köztük Románia is gyárt olyan alkatrészeket, amelyeket az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet felhasznál a bombái készítéséhez – derült ki egy csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérésből.
2016. február 25., 16:462016. február 25., 16:46
A konfliktusokban használt fegyverek megfigyelésével foglalkozó intézet (CAR) tanulmánya szerint, amely az Európai Unó megbízásából készült, összesen 51 cég – olyan országokból, mint Románia, Ausztria, Brazília, Törökország, Oroszország vagy az Egyesült Államok – mintegy 700 alkatrészt szállított az IÁ házi készítésű pokolgépei számára.
A jelentés rámutat: az IÁ szinte ipari mennyiségben használja fel ezeket az alkatrészeket bombagyártásra, olyan, könnyen hozzáférhető alapanyagokból, mint a műtrágya és a mobiltelefonok.
Törökországban összesen 13 cégre bukkantak, amelyek ilyen alkatrészek szállításában érintett. A második helyen India áll, itt összesen hét érintett céget nevesítettek. Romániából egy Fehér megyei cég szerepel a listán, ez alumíniumport gyárt.
„Ezek a felfedezések alátámasztják az aggodalmat, hogy az Irakban és Szíriában tevékenykedő IÁ önfenntartó – könnyedén képes fegyvereket és házi készítésű robbanószer gyártásához szükséges eszközöket beszerezni\" – jelentette ki Justin Bevan, a CAR ügyvezető igazgatója.
A tanulmány szerint az IÁ kevesebb mint egy hónap alatt képes beszerezni a szükséges alkatrészeket, ami azt jelzi, hogy a gyártó cégek nem követik nyomon, hova kerülnek az általuk gyártott termékek.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!