Rablás gyanúja miatt őrizetbe vettek három román állampolgárt az észak-franiaországi Cambrai városának hatóságai. Kettejük ellen hétfőn vádat is emeltek.
2013. augusztus 06., 15:592013. augusztus 06., 15:59
2013. augusztus 06., 16:162013. augusztus 06., 16:16
A gyanú szerint a három romániai férfi egy ékszerboltot akart kirabolni, és közben súlyosan bántalmazták az üzlet tulajdonosát, egy nőt, aki egy korábbi rablás során vesztette el a férjét. Az egyik, 24 éves elkövető ellen előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölési kísérlet és rablás miatt emeltek vádat. Egy másik, 20 éves férfi ellen, aki a rablás során használt autót vezette, csoportosan elkövetett fegyveres rablás miatt emeltek vádat.
A bűncselekmény még június 20-án történt, amikor az elkövetők eltörték a bolt tulajdonosának karját. A nő férjét még 2011-ben késelték halálra egy rablás során, amelynek nyomán az elkövetők 40 eurót zsákmányoltak. Két elkövetőt még augusztus elsején elfogtak, a harmadik, 28 éves férfi hétfőn reggel került rendőrkézre Brüsszelben.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!