Hirdetés

Rögtön őrizetbe vették a spanyol hatóságok a katalán függetlenségpárti politikust, aki öt év után tért vissza az országba

•  Fotó: Twitter/Clara Ponsatí

Fotó: Twitter/Clara Ponsatí

A spanyol hatóságok őrizetbe vették Clara Ponsatí katalán függetlenségpárti európai parlamenti képviselőt kedden Barcelonában, aki öt év után tért vissza Spanyolországba, ahol letartóztatási parancs volt ellene érvényben.

MTI

2023. március 29., 08:442023. március 29., 08:44

Elfogása előtt Ponsatí sajtótájékoztatón elmondta: azután döntött visszatéréséről, hogy 2022 végén a spanyol törvényhozás módosította az ibériai ország büntető törvénykönyvét, és megszüntette az egyetlen olyan bűncselekményt, amely börtönnel fenyegette volna.

Várható őrizetbe vételét jogellenesnek nevezte EP-képviselői mentelmi jogára hivatkozva.

Hirdetés

A szeparatista politikus, aki a regionális katalán kormány egykori oktatási miniszter volt, 2017 októberében hagyta el hazáját Carles Puigdemont katalán elnökkel és három másik kormánytaggal együtt az alkotmányellenesen megtartott elszakadási népszavazás és a katalán függetlenségi nyilatkozat egyoldalú elfogadását követően.

Távollétében a spanyol legfelsőbb bíróság vádat emelt ellene engedetlenség és zendülés bűncselekménye miatt.

korábban írtuk

„A spanyol nacionalizmus úgy kezeli a békés katalán függetlenségi mozgalmat, mintha terroristák lennénk”
„A spanyol nacionalizmus úgy kezeli a békés katalán függetlenségi mozgalmat, mintha terroristák lennénk”

A katalánok a spanyol államon belüli nemzeti kisebbség, amelynek „jogos ügye” van, mivel szuverén államként kell megalakulnia oly módon, hogy garantálni tudja polgárai alapvető demokratikus és szociális jogait – írja a Krónikának elkül.

A bíróság 2019 októberében Puigdemont kormányának hét, Spanyolországban maradt tagját és két katalán civil politikai szervezet vezetőjét börtönbüntetésre ítélte.

A spanyol kormány 2021 júniusában részleges kegyelemben részesítette és szabadon engedte őket.

Az EP a spanyol hatóságok kérésére két évvel ezelőtt felfüggesztette Clara Ponsatí, valamint Carles Puigdemont és Toni Comín katalán EP-képviselők mentelmi jogát. A döntés elleni fellebbezésüket az Európai Unió Bírósága elutasította. Tavaly májusban azonban a jogi testület felfüggesztette a határozat végrehajtását, és ezzel ideiglenes jelleggel visszaállította az EP-képviselők mentelmi jogát.

korábban írtuk

Beismerte a spanyol hírszerzés, hogy katalán függetlenségi politikusok után kémkedett
Beismerte a spanyol hírszerzés, hogy katalán függetlenségi politikusok után kémkedett

A spanyol hírszerző központ (CNI) 18 katalán függetlenségi politikust figyelt meg bírósági felhatalmazás alapján – közölte a spanyol sajtó pénteken.

korábban írtuk

Őrizetbe vették Carles Puigdemont volt katalán elnököt
Őrizetbe vették Carles Puigdemont volt katalán elnököt

Őrizetbe vették Olaszországban Carles Puigdemont függetlenségpárti EP-képviselőt és volt katalán elnököt, aki 2017 óta Belgiumban él száműzetésben, miután Katalónia megkísérelte elszakadását Spanyolországtól – közölte a politikus ügyvédje.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó

Öt ember meghalt, és legalább tucatnyian megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk

Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk
2026. november 06., péntek

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?

Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?
2026. november 06., péntek

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában

„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért

Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért
2026. november 05., csütörtök

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket

Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket
2026. november 05., csütörtök

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban

Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Nem csak B terv a Romániával való egyesülés a moldovai miniszterelnök szerint

A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.

Nem csak B terv a Romániával való egyesülés a moldovai miniszterelnök szerint
2026. november 05., csütörtök

Vance elismerte: az iráni háború miatt vesztettek, és burkoltan Trumpnak is beszólt

A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.

Vance elismerte: az iráni háború miatt vesztettek, és burkoltan Trumpnak is beszólt
2026. november 05., csütörtök

Nem ügynök, hanem megfigyelt: bocsánatot kért Lezsák Sándortól, informatikai hibára hivatkozik az ÁBTL

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.

Nem ügynök, hanem megfigyelt: bocsánatot kért Lezsák Sándortól, informatikai hibára hivatkozik az ÁBTL
Hirdetés
Hirdetés