Hirdetés

Rice: van esély a békére

Megegyezés született az izraeli és a palesztin vezetők között a rendszeres egyeztetésről. Lát lehetőséget az együttműködésre az új palesztin kormánnyal Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, aki tegnap Jeruzsálemben elmondta: megállapodás született az izraeli és a palesztin vezetők között arról, hogy kéthetente találkozzanak. Kifejtette, hogy az együttműködés újrakezdésére látogatása során nyílt lehetőség, és ez megteremti az alapját a jövőbeni béketárgyalásoknak.

Gazda Árpád

2007. március 28., 00:002007. március 28., 00:00

Úgy vélte, van reményarra, hogy még George Bush elnöksége alattmegszülessen egy békemegállapodás.Elmondta, hogy a tárgyalásokon Ehud Olmert izraelikormányfő és Mahmúd Abbász palesztinelnök nagyfokú rugalmasságról tetttanúbizonyságot. Ennek eredményeképpenszületett a megállapodás a találkozókról.A megbeszéléseken, amelyeken alkalmanként ő isjelen lesz, főképpen biztonsági kérdéseketvitatnak majd meg.
A megbeszélésekenugyanakkor nemcsak a napi ügyekről lesz szó, hanem „azútitervnek megfelelően a palesztin államlétrehozásával összhangban elkezdikmegvitatni a politikai horizont fejlődését is. Nemtartunk a végső rendezésről folyó tárgyalásokszakaszában. Ezek kezdeti, a felek közötti bizalommegteremtését szolgáló megbeszélések”– mondta Rice. Az amerikai diplomácia irányítójaegyúttal felszólította az arab országokat,hogy nyissanak Izrael felé. Szerinte ugyanis az arab–izraelimegbékélés irányába tett nagyobblépések megkönnyíthetik a haladást asokáig egy helyben topogó izraeli–palesztintárgyalások frontján.

Hírösszefoglaló


Tűzpárbaj Ciszjordániában

Lelőttek két palesztinfegyverest izraeli katonák tegnapra virradóraCiszjordániában – közölték palesztinbiztonsági források. A két palesztin az al-AkszaMártírjainak Brigádjai nevű fegyveresszervezethez tartozott. Mindketten izraeli katonákkal vívotttűzharcban vesztették életüket Nábluszban.Az izraeliek egy közelebbről nem részletezett műveletethajtottak végre a ciszjordániai településóvárosában.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés