
Több mint ötórás szembenállás és többször kiújult lövöldözés után a rendőrség elfogta azt a fegyveres férfit, aki pénteken behatolt egy Colorado Springs-i egészségügyi intézmény épületébe, ahol több emberre rálőtt.
2015. november 28., 16:502015. november 28., 16:50
Hivatalos közlés szerint az incidensben egy 44 éves rendőr és két civil életét vesztette. Az MTI tájékoztatása szerint 11 embert, köztük öt rendőrt és hat civilt kórházban kezelnek.
A rendőrség szerint a támadás – amelynek indítékát egyelőre nem közölték – gyanúsítottja az 59 éves Robert Lewis Dear.
A helyi rendőrség szóvivője szerint a gyanúsított „tárgyakat\" – sajtóértesülések szerint egyebek között gázpalackokat – vitt be az épületbe, amelyekről a tűzszerészeknek még meg kell állapítaniuk, hogy robbanószerkezetek-e.
Buckley kitért a kérdés elől, hogy a fegyveres szedett-e túszokat, csak annyit mondott, hogy az épületből embereket menekítettek ki, a televíziós felvételek tanúsága szerint a műveletet kommandósok és páncélozott rendőrségi járművek biztosították. Deart az épületbe bejutott rendőrök beszélték rá a megadásra.
A szóvivő szerint korai még arról nyilatkozni, hogy az incidens összefüggésben állt-e a Planned Parenthood szervezet tevékenységével, amelynek a helyi épületébe hatolt be az elkövető.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!