
A boldogító voks. Fiatal házasok szavaznak Románia római nagykövetségén
Fotó: Külügyminisztérium
Közel 380 ezer külföldön élő román állampolgár adta le voksát az államfőválasztás második fordulójában az ország határain kívül kialakított szavazókörzetekben szombaton.
2019. november 23., 19:162019. november 23., 19:16
2019. november 23., 22:512019. november 23., 22:51
A Központi Választási Iroda (BEC) adatai szerint több mint 362 ezer választópolgár a külföldön kialakított szavazókörzetekben adta le voksát, míg 17 503 román állampolgár a levélszavazás mellett döntött. Mindez azt jelenti, hogy a két héttel ezelőtt rendezett első fordulóhoz képest magasabb a szavazókedv a diaszpórában élők körében, november 9-én, szombaton ugyanis csak éjjel lépte túl a 300 ezret a szavazók létszáma. A legutóbbi, 2014-ben rendezett államfőválasztás második fordulójában összesen 379 ezren voksoltak külföldön.
A BEC szerint a legtöbben Olaszországban szavaztak, mintegy 52 ezren.
Spanyolországban, ahol a legtöbb szavazóhelyiséget alakították ki (143), mintegy 35 ezer román állampolgár járult az urnákhoz. A diaszpórában élőket – akárcsak az első fordulóban – ezúttal is három napon át várják az urnákhoz.
Összesen 835 szavazókörzetet alakítottak ki számukra, amelyekben még szombaton és vasárnap helyi idő szerint 7 és 21 óra között szavazhatnak. Azok a választópolgárok, akik 21 órakor a szavazóhelyiségekben vagy azok előtt tartózkodnak, 23 óra 59 percig még voksolhatnak.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!