Hirdetés

Radovan Karadzsics, a népirtó háborús bűnös

KITEKINTŐ – Az elmúlt hét egyik kiemelkedő híre volt, hogy az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék csütörtökön negyvenéves börtönbüntetésre ítélte a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnököt.

Hírösszefoglaló

2016. március 30., 12:272016. március 30., 12:27

A törvényszék Karadzsicsot a tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta népirtásért, háborús és emberiesség elleni bűncselekményekért.

Mint ismeretes, Jugoszlávia széthullását az 1990-es évek első felében véres polgárháborúk kísérték. Szlovénia és Horvátország 1991-ben kiáltották ki függetlenségüket, melyet (Szlovénia esetében rövid, Horvátország esetében hosszabb s 20 ezer áldozatot követelő) háborúban védtek meg Belgráddal szemben. A legsúlyosabb válság a szerbek, a horvátok és a muszlim bosnyákok lakta Bosznia-Hercegovinában alakult ki

Cipész fiából orvos és politikus

Radovan Karadzsics 1945. június 19-én született a montenegrói Savnikban egy cipész fiaként. Tizenöt évesen került Szarajevóba, ahol az egyetem orvosi karán szerzett diplomát. 1974–75-ben egy évet az Egyesült Államokban töltött a Columbia Egyetem hallgatójaként, hazájába visszatérve orvosként helyezkedett el a szarajevói központi kórházban. Több évig pszichiáterként és terapeutaként dolgozott, de írói és zeneszerzői ambícióinak is hódolt, a kilencvenes évek elején több hazai és külföldi irodalmi díjat kapott.

A szenvedélyes szerencsejátékosnak és életművésznek tartott Karadzsics Jugoszlávia szétesése idején kezdett politikával foglalkozni. 1990-ben megalapította a bosznia-hercegovinai Szerb Demokrata Pártot (SDS), amelynek 1996 derekáig elnöke volt. 1991-ben még a szerb, bosnyák és horvát állam konföderációjából álló Bosznia-Hercegovina mellett kardoskodott, de nemsokára a szélsőséges nacionalistákhoz csatlakozott. Politikai célja ettől kezdve Nagy-Szerbia megteremtése volt: saját szerb állam létrehozása a boszniai területek 70 százalékán kijárattal az Adriára és egyesülés az anyaországgal.

Karadzsics kezdetben Slobodan Milosevics szerb elnök pártfogoltjának és lelkes hívének számított. Milosevics támogatásával lett az 1992. január 5-én egyoldalúan kikiáltott boszniai Szerb Köztársaság elnöke, az 1992-ben kitört véres boszniai polgárháború idején ő volt a boszniai szerbek első számú politikai vezetője. 1993 májusában szembekerült patrónusával, és Belgrád 1994 nyarán megvonta tőle feltétlen támogatását, mert a boszniai szerb vezetés elutasította a nemzetközi béketervet. Karadzsics a második világháború utáni legsúlyosabb európai fegyveres konfliktust lezáró daytoni békemegállapodás 1995. decemberi aláírása után háttérbe szorult, majd 1996 júliusában visszavonult a politikai szerepléstől.

A vérdíj ellenére sem került elő

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék 1995. július 25-én letartóztatási parancsot adott ki, majd 1995. november 16-án vádat emelt Karadzsics ellen az emberiesség elleni és háborús bűntettek, valamint népirtás miatt. Az elfogására tett kísérletek sokáig eredménytelenek voltak, hiába tűztek ki a fejére ötmillió dolláros vérdíjat.

A NATO boszniai béketeremtő katonai ereje, a SFOR katonái többször megkísérelték letartóztatását, sikertelenül. Feltételezések szerint Bosznia szerb ellenőrzés alatt álló területein bujkált, ahonnét időnként hazalopakodott szülőföldjére, Montenegróba. Közben irodalmi szenvedélyének is hódolt: 2002-ben Szerbiában kiadták Sitovacija című könyvét, egy színművet, valamint Az eszement lándzsától a fekete meséig című verseskötetét.

Egy busz lehetett a veszte

2008. július 21-én a szerb elnöki hivatal bejelentette: a Belgrád és a szerb főváros melletti Batajnica település között közlekedő buszon – ügyvédje szerint három nappal korábban – elfogták a több mint egy évtizede bujkáló, hosszú hajat és szakállt növesztett Karadzsicsot. Mint kiderült, a körözött boszniai szerb vezető az utolsó időben Belgrádban élt Dragan Dabics néven, s egy magánrendelőben alternatív gyógyászattal foglalkozva pénzt is keresett. (Elfogása volt az egyik fő feltétele az EU–szerb kapcsolatok szorosabbra fűzésének.) A szerb hatóságok július 30-án kiadták a délszláv háborúk bűnöseinek felelősségre vonására hivatott hágai Nemzetközi Törvényszéknek, s még aznap megérkezett a törvényszék scheveningeni börtönébe.

Genocídium történt

A Nemzetközi Törvényszék többek között népirtással, háborús és emberiesség elleni bűntettekkel vádolta meg az 1992–95 közötti boszniai háború idején elkövetett jogsértések, így Szarajevó több ezer halálos áldozatot követelő, több hónapig tartó ostroma és a mintegy nyolcezer bosnyák áldozattal járó srebrenicai mészárlás miatt. (A hágai Nemzetközi Törvényszék még 2004-ben, az ENSZ Nemzetközi Bírósága pedig 2007-ben kimondta: az 1995. júliusi vérengzés népirtás, genocídium volt.)

Karadzsics büntetőpere 2009. október 26-án kezdődött meg Hágában. A 195 tanút felvonultató vádhatóság 2014. szeptember 29-én életfogytig tartó börtönbüntetést kért rá, azzal vádolva, hogy a háború idején a Szerb Köztársaság elnökeként ő volt az etnikai tisztogatások „mozgatóereje”. 2014. október 1-jén elmondott védőbeszédében Karadzsics kétségbe vonta a hágai törvényszék illetékességét, mondván, hogy az nemcsak felette, hanem az egész szerb nép felett ítélkezik, hozzátéve: az ügyészségnek jottányi bizonyítéka sincs, amely összefüggésbe hozná őt a boszniai háború idején elkövetett bűntényekkel. Ügyvédje a bíróság előtt azzal érvelt, hogy védence nem is tudott a Srebrenicában zajló mészárlásról, ezért nem lehet őt népirtás miatt felelősségre vonni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
Hirdetés