
November 7-én tartja következő ülését a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) - jelentette be Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Budapesten csütörtökön rendezett nemzetpolitikai napon.
2013. október 17., 16:552013. október 17., 16:55
Elmondta: a Máért dönt majd arról, hogy a külhoni magyar óvodák, majd az idei kisiskolások éve után milyen, az oktatás területén megvalósuló program következik. A vonatkozó cselekvési terv már készül az államtitkárság koordinálásával - jelezte. Az MTI úgy tudja: a Máért előtti napon, november 6-án ülésezik a Magyar Diaszpóra Tanács. Répás Zsuzsanna előadásában kiemelte, hogy a kormányváltás után teljesen új szemléletmód vette át a helyét a nemzetpolitikában, aminek a középpontjában az összetartozás és a magyar nemzet egységének gondolata áll. Ennek jegyében születtek meg a kormányzati és parlamenti döntések, amelyek közül kiemelte az egyszerűsített honosítást, a nemzeti összetartozás napjáról szóló határozatot, és külön kitért arra, hogy az új alaptörvény szintén rögzíti az összetartozást, a magyar állam felelősségvállalását a külhoni magyarság iránt. Beszámolt a nemzetpolitikai stratégia elfogadásáról is, aminek célja, hogy a külhoni magyar közösségek megmaradjanak, megerősödjenek, és valóban gyarapodó közösséggé váljanak. Répás Zsuzsanna szólt arról is, fontos a közigazgatási képzés megújulása, és örömének adott hangot, hogy ennek immár szerves része a nemzetpolitika. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója arról beszélt, hogy fontos, tervezhető legyen a nemzetpolitika. Az anyaország célja, hogy a kisebbségek megmaradjanak és gyarapodjanak - mutatott rá. Ha a kisebbségek jogokat, autonómiát kapnak, akkor kevésbé radikálisan fogalmazzák meg törekvéseiket és kisebb az esélye annak is, hogy esetleg radikális lépéseket tegyenek - állapította meg. Hangsúlyozta: a kisebbségek nem szeretnének többet, mint a többség, ugyanakkor jellemző, hogy ahol jelentős számú kisebbség él ott párhuzamos nemzetépítés folyik, és az anyaország a kisebbségi nemzetépítést támogatja. Kiemelte: az autonómia cél és eszköz egyben, és arra kell összpontosítani, hogy ennek eléréséig a külhoni társadalmak erősödjenek.
Halász Iván, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője arról beszélt, hogy az állampolgárság szolgálhat identitáspolitikai célokat és kiváló lehet migrációs, vagy humanitárius probléma kezelésére, de nem a kisebbségvédelem eszköze.
Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője a külhoni magyarok szavazásának menetét mutatta be. Kiemelte: az unió tagállamai közül csak három - Ciprus, Málta, és Írország - nem biztosítja határon túli állampolgárainak a szavazati jogot. Mint mondta, arra számít, hogy 150-200 ezer lesz a regisztrált külhoni magyar szavazók száma a jövő évi választáson. Szólt arról is, tárgyalásokat folytatnak, hogy biztonságos, roncsolás mentes válaszboríték álljon a polgárok rendelkezésére.
Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos elmondta, míg a korábbi években mintegy 5 ezer kérelmet nyújtottak be, az első évben a honosítás keretében már 200 ezer igénylés érkezett. Jelen pillanatban az igénylések száma már 521 ezer felett van, névmódosítást minden második igénylő kér - jelezte, hozzátéve: ez négy-ötmilliós iratanyagot jelent.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!