Putyin figyelmeztet

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint egyesek az EU-ban megpróbálják belehelyezni az orosz–EU viszonyt a „barát vagy ellenség elavult modelljébe, de az efféle közhelyeknek nem sok közük van a valósághoz, viszont új megosztottság kockázatával járnak Európában”. Az orosz államfő erről szóló cikkét tegnap jelentette meg a Financial Times című lap, két nappal a Helsinkibe tervezett orosz–EU csúcsértekezlet előtt. A találkozón új stratégiai partnerséget vitatnának meg, és új orosz–EU együttműködési megállapodást dolgoznának ki, a jövőre lejáró egyezmény helyébe. A fő témának az energia, a kereskedelem, a beruházások és az emberi jogok ügye ígérkezik.

Gazda Árpád

2006. november 23., 00:002006. november 23., 00:00

A Financial Times kommentárja szerint Putyin figyelmeztetése alig leplezetten Lengyelországnak és az EU többi új, kelet-európai tagjának szól, amelyek gyanakvással tekintenek Moszkva szándékaira. „A tárgyalások nem válhatnak kölcsönös panaszkodássá. Nem nyithatunk új lapot az együttműködésben, ha megadjuk magunkat a kölcsönös függéstől való félelemnek”, írta az orosz elnök a brit lapban. A lap ugyanazon számában megjelent interjúban Putyin leszögezte: Oroszország „természetes tagja az európai családnak, szelleme, kultúrája és története révén”. „Amikor kapcsolataink jövőjét veszem szemügyre, nem látok olyan területeket, amelyek ne lennének nyitottak a közös értékeken és célokon alapuló stratégiai együttműködésre” – mondta Putyin.
Lengyelország kész visszavonni az Európai Unió és Oroszország új partnerségi megállapodását célzó tárgyalások megindítására kimondott vétóját, amennyiben az Európai Bizottság világos kötelezettségeket vállal Varsó érdekeinek védelmére, áll abban a levélben, amelyet Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök küldött kedden az EU soros elnöki tisztét betöltő Finnország kormányfőjének, Matti Vanhanennek.
Vanhanen múlt pénteken külön elutazott Varsóba, hogy álláspontjának megváltoztatására bírja a lengyel kormányt, ám üres kézzel, megállapodás nélkül tért vissza Helsinkibe, ahol e hét péntekén kezdődik az EU–Oroszország-csúcstalálkozó.
A Brüsszel és Moszkva közötti új partnerségi megállapodást célzó tárgyalások megkezdését Lengyelország azért vétózta meg, mert Oroszország egy éve megtiltotta a lengyel mezőgazdasági termékek importját.
Közben az Európai Bizottság tegnap bejelentette, Oroszország a jövő évtől betiltaná az összes állatitermék-importot az EU-ból, mivel Moszkva úgy véli, hogy a január elején tagokká váló Bulgária és Románia állat-egészségügyi normái nem megfelelőek. Az orosz illetékesek közlése szerint a tiltás a „végső lépés” lenne, amelyet akkor rendelnének el, ha nem kapnak az exportált román és bolgár húsipari termékekről minőségi tanúsítványt. Philip Tod uniós szóvivő „indokolatlannak és aránytalannak” nevezte az eljárást, mondván, hogy az EU mindent megtett annak érdekében, hogy a két ország tagfelvételére való tekintettel biztosítsa az unió állat-egészségügyének és élelmiszer-biztonságának színvonalát. - Hírösszefoglaló

--------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Izraeli nagykövet: ha a Hamász vezetői túlélték a katari csapást, legközelebb sikerrel járunk

Ha Izraelnek kedden nem sikerült megölnie a Hamász vezetőit a katari légitámadásban, akkor legközelebb sikerrel jár majd – jelentette ki az izraeli nagykövet az Egyesült Államokban a művelet után.

Izraeli nagykövet: ha a Hamász vezetői túlélték a katari csapást, legközelebb sikerrel járunk
2025. szeptember 11., csütörtök

Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot

Karol Nawrocki lengyel elnök az orosz drónok Lengyelország légterébe történt behatolásáról egyeztetett amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal. A telefonos beszélgetésről a lengyel államfő számolt be szerda este az X-en.

Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot
2025. szeptember 11., csütörtök

Káosz Franciaországban, Macron és a kormány ellen fordult a népharag

Káoszba borult szerdán Franciaország: tüntetők torlaszolták el az autópályákat, barikádokat gyújtottak fel és helyenként összecsaptak a rendőrséggel, hogy kifejezzék haragjukat Emmanuel Macronnal, a politikai elittel és a kiadáscsökkentésekkel szemben.

Káosz Franciaországban, Macron és a kormány ellen fordult a népharag
2025. szeptember 10., szerda

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista

Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista
2025. szeptember 10., szerda

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme
2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott
2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta
2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard