Hirdetés

Putyin kimondta, miért nem lehet tűzszünetet hirdetni Ukrajnával, és megintette a Nyugatot

Az orosz elnök szerint nem engedhetik meg, hogy az ukrán fél a fegyvernyugvást a helyzete javítására és fegyverutánpótlásra használja fel •  Fotó: Orosz elnöki hivatal

Az orosz elnök szerint nem engedhetik meg, hogy az ukrán fél a fegyvernyugvást a helyzete javítására és fegyverutánpótlásra használja fel

Fotó: Orosz elnöki hivatal

Tűzszünet mindaddig lehetetlen, amíg nem kezdődnek béketárgyalások Ukrajnával – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki asztanai sajtótájékoztatóján az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

MTI

2024. július 04., 19:352024. július 04., 19:35

2024. július 04., 20:012024. július 04., 20:01

„Egyszerűen nem hirdethetünk ki tűzszünetet abban a reményben, hogy a másik fél valamilyen pozitív lépéseket tesz, egyszerűen nem tehetünk ilyet” – hangoztatta Putyin, aki a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozóján vett részt a kazah fővárosba. Hozzátette: Moszkva nem engedheti meg, hogy az ukrán fél a fegyvernyugvást helyzetének javítására és fegyverutánpótlásra használja fel, ahogy korábban tette.

Idézet
El kell érnünk, hogy a szemben álló fél olyan lépések megtételébe egyezzen bele, amelyek visszafordíthatatlanok és elfogadhatók az Oroszországi Föderáció számára. E megállapodások elérése nélkül lehetetlen a tűzszünet” – tette hozzá.

Az orosz vezető kevéssé valószínűnek tartja, hogy a konfliktusnak pusztán közvetítők segítségével véget lehetne vetni, a közvetítőt ugyanis fel kellene hatalmazni arra, hogy dokumentumokat írjon alá. Hozzátette ugyanakkor, hogy Oroszország üdvözli a közvetítést. Elvileg lehetségesnek, de értelmetlennek nevezte, hogy Moszkva az ukrán parlamenthez forduljon a rendezési tárgyalások ügyében, miután Volodimir Zelenszkij ötéves elnöki mandátuma kifutott. Úgy vélekedett, hogy az orosz fél által továbbra is legitimnek tekintett ukrán törvényhozás „a hatalmat bitorló felső vezetésnek van alárendelve”.

Hirdetés

Putyin azt mondta, hogy nem ismeri Donald Trump volt amerikai államfő és republikánus elnökjelölt konkrét javaslatait az ukrajnai konfliktus rendezésére, de mint mondta, „azt a tényt, hogy Trump úr elnökjelöltként azt mondja, hogy kész és hajlandó megállítani az ukrajnai háborút, teljesen komolyan vesszük”.

Kulcskérdésnek nevezte, hogy mit tartalmaznak Trump konkrét javaslatai, hozzátéve, hogy nem tudja, hogy a volt hivatali partnere miként készül előterjeszteni őket.

„Nincs kétségem afelől, hogy őszintén beszél, és mi ezt támogatjuk” – mondta az orosz elnök. Kitérve az orosz-amerikai kapcsolatok kérdéskörére, lehetetlennek nevezte az Egyesült Államokkal való konstruktív párbeszéd kialakítását az amerikai elnökválasztás előtt. Azt mondta, a hadászati stabilitásról szóló tárgyalásokhoz az Egyesült Államok részéről jóakarat szükséges, Washington pedig egyszer hajlandó párbeszédet folytatni, másszor pedig nem.

Putyin közölte: azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok korábban felmondta az ilyen eszközök telepítését betiltó INF-szerződést, utóbb pedig bejelentette, hogy megkezdik a gyártásukat, Oroszország is feljogosítottnak érzi magát arra, hogy belefogjon a tervezési és fejlesztési munkálatokba, a jövőben pedig a gyártásba is. Mint mondta, az erre vonatkozó utasításokat az orosz ipar már megkapta. Mindemellett emlékeztetett rá, hogy korábban moratóriumot rendelt el az ilyen közepes és rövidebb hatótávolságú rakétarendszerek telepítésére, amíg ilyenek nem jelennek meg a világ valamelyik régiójában.

Putyin a világűr militarizálásával szembeni, az egész világnak szánt jelzésnek nevezte, hogy a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozójának részvevői állást foglaltak a fegyverek világűrbe telepítése ellen. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az Afganisztánban hatalomra került tálibok Moszkva szövetségesei a terrorizmus elleni küzdelemben, és az afgán mozgalom jelezte: kész ezen a téren együttműködni.

Mint arról beszámoltunk, elutasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnök azon javaslatát, hogy Ukrajna minél hamarabb kössön határidőhöz kötött tűzszünetet Oroszországgal. Kijev korábban arra hivatkozva utasította el az ellenségeskedések ideiglenes szüneteltetését, hogy az csak egy ablakot biztosítana Oroszországnak arra, hogy átcsoportosítsa erőit.

korábban írtuk

Elnöki hivatal: elutasítja Zelenszkij Orbán tűzszünetre vonatkozó javaslatát
Elnöki hivatal: elutasítja Zelenszkij Orbán tűzszünetre vonatkozó javaslatát

Elutasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnök azon javaslatát, hogy Ukrajna minél hamarabb kössön határidőhöz kötött tűzszünetet Oroszországgal – közölte a kijevi elnöki hivatal.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

A miénk már elhasalt, de vészesen ferdül bezzegországéknál is az oktatás PISA-tornya

Idehaza, Erdélyben és egész Romániában, de még a jobban álló Magyarországon is kíméletlenül ostoroznak minden érintettet a siralmas PISA-eredmények láttán – joggal. Ám a tisztánlátás kedvéért nem szabad elhallgatni, hogy a visszaesés globális tendencia.

A miénk már elhasalt, de vészesen ferdül bezzegországéknál is az oktatás PISA-tornya
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Trump és Hszi ismét találkozott – jobb vagy veszélyesebb hely lett a világ a tárgyalások után?

Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.

Trump és Hszi ismét találkozott – jobb vagy veszélyesebb hely lett a világ a tárgyalások után?
2026. szeptember 25., péntek

Az energiaügyi államtitkár elmondta, lesz-e elegendő gáz a télen, és hogy milyen árakra számíthatunk

Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.

Az energiaügyi államtitkár elmondta, lesz-e elegendő gáz a télen, és hogy milyen árakra számíthatunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
Hirdetés
Hirdetés