
Fenyegetés. Putyin szerint az orosz hadászati erők állandó harckészültségben állnak
Fotó: Videófelvétel/SOuth China Morning Post
Oroszország elutasítja bármely állam vagy szövetség törekvését a kizárólagosságra, tudja, hová vezetnek a túlzott ambíciók – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott győzelem 79. évfordulóján a moszkvai Vörös téren megrendezett katonai díszszemlét megnyitva.
2024. május 09., 11:592024. május 09., 11:59
Az orosz elnök azt hangoztatta, hogy Oroszország mindent megtesz a globális összecsapás megakadályozásáért, és nem engedi meg, hogy bárki is fenyegesse. Kijelentette, hogy az orosz hadászati erők állandó harckészültségben állnak.
Hangot adott álláspontjának, hogy a revansizmus és a történelem megcsúfolása, a nácizmus igazolása része a nyugati elit általános politikájának. Azt mondta, hogy
Ugyanakkor arról is szólt, hogy Oroszország tisztelettel adózik a Hitler-ellenes koalíció minden katonájának bátorsága előtt, és soha nem felejti el a közös harcot és a szövetség hagyományait a nácizmus elleni küzdelemben.
A díszszemlén a májusi hóesésben a kerekes haditechnikai eszközök széles skáláját vonultatták fel, a páncélozott autóktól a Jarsz hadászati rakétáig.
Az időjárás változékonyságának dacára idén megtartották a légiparádét is, amely az elmúlt években többször elmaradt.
Ők később Putyin társaságában a Kreml falánál lévő Sándor-kertben megkoszorúzták az ismeretlen katona emlékművét.
Meghívást kaptak a díszszemlére még a veteránok, valamint az orosz politikai és katonai vezetők mellett a Független Államok Közössége (FÁK), az orosz-fehérorosz Szövetségi Állam, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB), az Eurázsiai Gazdasági Unió, az Eurázsiai Fejlesztési Bank, a Sanghaji Együttműködési Szervezet apparátusának vezetői, valamint
Szergej Sojgu védelmi miniszter az előkészítés szakaszában azt mondta, hogy a győzelem napján Oroszország 7 hős városában és 18 olyan településén fognak katonai parádét tartani, amelyek katonai körzetközpontok, illetve ahol flotta- vagy általános hadsereg-parancsnokság működik. Közölte, hogy a díszszemléken összesen mintegy 150 ezer ember, valamint 2500 fegyver és haditechnikai eszköz vesz majd részt.
Idehaza, Erdélyben és egész Romániában, de még a jobban álló Magyarországon is kíméletlenül ostoroznak minden érintettet a siralmas PISA-eredmények láttán – joggal. Ám a tisztánlátás kedvéért nem szabad elhallgatni, hogy a visszaesés globális tendencia.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
szóljon hozzá!