2007. április 03., 00:002007. április 03., 00:00
Duray a lap szerint már akongresszuson egy, a szlovákiai magyarok autonómiájátkövetelő petíciót kezdeményezett ésnem zárta ki, hogy az MKP új vezetése ezt akérdést napirendre tűzi.
A SME című szlovákliberális napilap szerint Bugár Béla DurayMiklóst próbálta meg lefokozni egyszerűpárttaggá, ám ennek az lett a vége, hogyBugár Béla lett a Magyar KoalícióPártjának egyszerű tagja. A cikkíró úgylátja: mindezek nyomán a párt a radikalizálódásirányába fordul, hiszen Duray olyan „nagy kérdéseketmegnyitó” politikai programot készít majd elő,amelyek között ott lesz az autonómia programja is.Mert Duray nem csupán a kisebbség jogaiért küzdőpolitikus, hanem az a „stratéga” is, aki a saját(magyar) közösségét ki akarja szabadítania kisebbségi státus kötelékéből.
„Bugár Béla puccsszerűeltakarításának, a párt eddigi vezetőtestületei totális kisöprésének tényéns majdani következményein az sem változtat, hogymiféle librettó hozta a sikert a palotaforradalmidalárdának” – írja kommentárjábana Pozsonyban megjelenő Új Szó. A lap úgy látja:nem programok csaptak össze, hanem személyiségek:„A távozó Bugár Béla a pártotpróbálta pozicionálni a még távoli2010-es választások előtt, a megválasztottCsáky Pál pedig pozíciókat próbáltbiztosítani a párton belül azoknak az embereknek,akikkel együtt tervezgetik majd a jövőt.” A lapemlékeztet rá, hogy a tavalyi képviselőválasztásokonabszolút számokban félszázezer választótveszítő magyar párt szavazói közülsokan az MKP-val nyolc évig együtt kormányzóMikulás Dzurinda pártja, a Szlovák Demokratikusés Keresztény Unió (SDKU) jelöltjeireszavaztak.
Hírösszefoglaló
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.