
Nem nő a román bevándorlók száma a megszorítások feloldása után az Európai Unió azon tagállamaiban, amelyek még munkaerő-piaci korlátozást tartanak érvényben a román állampolgárokkal szemben, de év végén feloldják azt – vélekedett Victor Ponta román miniszterelnök Madridban, miután spanyol kollégájával, Mariano Rajoyjal tárgyalt.
2013. július 22., 18:552013. július 22., 18:55
2013. július 22., 20:012013. július 22., 20:01
A spanyolországi látogatáson található Ponta mindezt olyan független elemzések alapján állította, amelyek szerint mára már nem olyan jelentős azon román polgárok száma, akik külföldön kívánnak dolgozni. A román miniszterelnök köszönetét fejezte ki, amiért Spanyolország még a nehéz gazdasági helyzetben is befogadóan viszonyult a románokkal szemben, anélkül hogy a diszkrimináció vagy a rasszizmus problémája fölmerült volna.
„Azt szeretném, ha az itt élő románok csak jó dolgokat művelnének, azokat pedig, akik rosszat cselekszenek, vonjuk együtt felelősségre\" – hangoztatta a kormányfő. Spanyolországban hivatalos madridi adatok szerint mintegy nyolcszázezer román állampolgár tartózkodik. A román kormányfő egyébként tegnapi látogatása során elsősorban befektetőket próbált Romániába csábítani, ezért úgy nyilatkozott: Románia stabilitást és kiszámíthatóságot kínál a beruházóknak. A román kormányfőt fogadta I. János Károly király is, valamint Ignacio Gonzalez Gonzalez, a madridi autonóm közösség elnöke, lévén hogy a spanyol fővárosban él a legnagyobb, mintegy 200 ezres román közösség.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
szóljon hozzá!