
Legkevesebb 84-en – más források szerint mintegy százan – meghaltak és több mint 250-en megsérültek vasárnapra virradóra egy templomtűzben India déli részén, Kerala államban.
2016. április 10., 11:252016. április 10., 11:25
2016. április 10., 11:452016. április 10., 11:45
A zsúfolásig megtelt hindu templomot a tengerparti Paravúr városban annak hatására borították el a lángok, hogy egy petárdából kipattanó szikra meggyújtotta azokat a rakétákat, amelyek a csütörtöki hindu újév, a Visu ünnepére voltak bekészítve az épületbe.
Az MTI tájékoztatása szerint az épületet hatalmas robbanás rázta meg, és percek alatt elborították a lángok, csapdába ejtve a bennlévőket. A legfrissebb jelentések szerint egy rendőrségi tisztségviselő azt mondta, hogy 84 halálos áldozata van a szerencsétlenségnek.
Kerala állam miniszterelnöke egy tévéadónak nyilatkozva közölte: úgy tudja, hogy a helyi vallási hatóságoknak nem volt engedélyük a tűzijátékra. Az engedélyt éppen a biztonsági kockázatok miatt tagadták meg tőlük. A tűz helyi idő szerint hajnali három órakor keletkezett, és a tűzoltók, valamint az őket segítő rendőrök hajnalig oltották.
Indiában a templomokban gyakoriak a tűzesetek, illetve az olyan tömegszerencsétlenségek, amelyekben az emberek agyontapossák egymást, mert egyrészt enyhék a biztonsági előírások, másrészt sokszor még ezeket sem tartják be.
Narendra Modi indiai miniszterelnök megrendülten nyilatkozott a katasztrófával kapcsolatban, és közölte, hogy azonnal a helyszínre küldi egészségügyi miniszterét, valamint ő maga is odautazik később.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!