Fotó: Volodimir Zelenszkij/Facebook
Oroszország újabb légicsapást mért Ukrajnára éjjel, a robotrepülőgépek és drónok együttes támadásának egy halálos áldozata és sebesültjei is vannak – közölték az ukrán hatóságok pénteken.
2023. június 09., 13:382023. június 09., 13:38
Az ukrán hadsereg vezérkara arról számolt be, hogy a támadás hat órán át tartott. Hozzátette, hogy az ukrán légvédelem hat rakétából négyet, 16 drónból pedig tízet lelőtt.
A belügyminisztérium azt közölte, hogy
A hatóságok a Telegram üzenetküldő alkalmazáson képeket tettek közzé a tűzoltókról, akik lakóházak füstölgő roncsai mellett dolgoztak.
A légierő azt is közölte, hogy egy korábbi támadás során, csütörtök este
Ihor Taburec, a Cserkaszi terület kormányzója arról tájékoztatott, hogy legalább nyolc ember megsebesült abban a csapásban, amely szerinte egy autómosót és egy ipari objektumot ért.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!