Ebben az államfő a szlovákiaimagyarok lojalitását kérte számon, ésúgy vélekedett: a magyar kisebbségnek nincs okaaz elégedetlenségre. Gasparovic szemrehányásaiazt követően hangzottak el, hogy az MKP vezetői az EurópaiParlament vezetőinél járva, otthoni sérelmeiketfelpanaszolva szóltak a magyar kisebbségi kultúratámogatására szánt pénzekmegnyirbálásáról, a Nyitránmegvert magyar diáklány, Malina Hedvig esetérőlés az MKP címére elhangzógyanúsítgatásról. Eszerint a magyar pártazért támogatja Koszovó önállóstátusának megteremtését, mert arraszámít, hogy a balkáni precedens majd aszlovákiai magyar autonómia létrehozásánakkedvező feltételeit is megteremti. Az MKP leszögezte: azeurópai jogalkotás pozitív tapasztalataibólkiindulva, az ország alkotmányának idevágórendelkezései értelmében felvállaljamindazt, ami az egyén jogain túl megfogalmazza aközösségek jogait, ezek gyakorlati alkalmazását.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.