
Harminchárom román állampolgárt vettek őrizetbe a francia hatóságok, miután az alapos gyanú szerint illegális szerencsejátékot – itt a piros, hol a pirost - szerveztek a párizsi Eiffel-torony közelében. A rendőrök még kedden csaptak le a gyanúsítottakra, akikből 11-et tetten értek.
2013. október 03., 10:502013. október 03., 10:50
A 33 román állampolgár közül 19-et vizsgálati fogságba helyeztek 14 társuk pedig a nyomozás lezárultáig nem hagyhatja el az ország területét. A száz rendőr bevetésével lezajlott akció során két gyanúsított otthonában házkutatást is tartottak.
A francia hatóságok közleménye szerint a bűncselekmény helyszínén még áprilisban fölszerelt térfigyelő kamerák felvételei azt bizonyítják, hogy naponta mintegy nyolcvan, keleti országokból érkezett személy szervezett törvénytelen itt a piros, hol a piros játékot.
Az őrizetbe vételek olyan kontextusban történtek, amikor Franciaország és Románia között amúgy is egyre feszültebb a viszony, miután Párizs a jelek szerint ismét meg kívánja akadályozni Románia felvételét a schengeni övezetbe. Jean-marc Ayrault miniszterelnök, Manuel Valls belügyminiszter és Laurent Fabius külügyminiszter egyaránt úgy nyilatkozott, hogy Románia nem biztosítja kellőképpen az Európai Unió keleti határainak őrizetét, így fennáll a veszélye, hogy amennyiben 2014 január elsejétől fölvennék, a területén keresztül nagy számú illegális bevándorló juthatna el a nyugati tagállamokba. Manuel Valls emellett Franciaországban továbbra is jelentős problémát okozó a romániai romák helyzetének rendezetlensége miatt is ellenzi az ország schengeni csatlakozását.
Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
szóljon hozzá!