
Fotó: Agerpres/EPA
„Pandora szelencéjének” kinyitását jelentené egy volt amerikai elnököt hivatali ideje alatt hozott intézkedések miatt bűnvádi eljárás alá vonni – érveltek kedden Donald Trump ügyvédei a washingtoni szövetségi fellebbezési bíróságon, ahol a volt elnök jelenlétében, az elnöki immunitásról szóló ügyben adták elő érveiket védők és ügyészek.
2024. január 10., 09:312024. január 10., 09:31
A Donald Trump jelenlétében tartott meghallgatáson ügyvédje, John Sauer azzal érvelt, hogy egy volt elnököt, hivatali minőségében tett intézkedéseiért vád alá helyezni olyan folyamatot indítana el, amelyből az ország „soha nem tudna kigyógyulni”.
Jack Smith, az igazságügyi miniszter által kinevezett különleges ügyész tavaly emelt vádat Donald Trump ellen, aminek az az alapja, hogy a volt elnök a 2020-as elnökválasztásokat követően törvénytelenül akarta elérni a számára kedvezőtlen választási eredmény megváltoztatását. Donald Trump állítása szerint minden intézkedése elnöki minőségében történt azzal a céllal, hogy biztosítsa a „választások integritását”.
Donald Trump ügyvédjének 20 perc állt rendelkezésére, hogy kifejtse érveit.
azt követően, hogy távozik hivatalából. Egyben sokkoló felvetésnek nevezte, hogy a büntetőjogi mentesség a hivatalból való távozás után nem illetne meg egy elnököt.
James Pearce helyettes különleges ügyész szintén 20 percben foglalta össze érveit, és először is arra kérte a bírákat, hogy tagadják meg az elnöki immunitást Donald Trump bűnvádi ügyében.
Az ügyész azzal érvelt, hogy az Egyesült Államok történetében még egyetlen korábbi elnök sem hozott fel olyan érvet, hogy a büntetőjogi immunitás kiterjeszthető lenne a hivatalból való távozását követő időszakra. Kifejtette, hogy az elnöknek kitüntetett alkotmányos szerepköre van, de nem áll a törvény felett.
A vádiratban a volt elnököt nem teszik közvetlenül felelőssé a három évvel ezelőtt zavargásokért, de azt állítják, hogy a kialakult káoszt próbálta felhasználni a választási eredmények jóváhagyásának késleltetése érdekében.
Donald Trump ellen különböző ügyekben, demokrata színekben megválasztott, illetve a kormány által kinevezett ügyészek részéről tavaly összesen négy bűnvádi eljárás indult, New Yorkban, Floridában és Georgiában, valamint a fővárosban, Washingtonban.

Ártatlannak vallotta magát Donald Trump volt amerikai elnök abban az eljárásban, amelyet Georgia államban indítottak ellene a 2020-as elnökválasztással összefüggő bűncselekmények ügyében – derül ki csütörtökön ismertetett bírósági iratokból.

Donald Trump akkor is folytatja a 2024-es elnökválasztási kampányt, ha a bíróság bűnösnek találja – ígérte a volt elnök egy interjúban.
A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek egyik legsúlyosabb következményének Baka András, akit kedden választott köztársasági elnökké az Országgyűlés.
Az Országgyűlés keddi, rendkívüli ülésén köztársasági elnökké választotta a Tisza által jelölt Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét. Az ellenzéki pártok elutasítják a volt főbírót.
Oroszország további ballisztikus rakétákat kapott Phenjanból, és további észak-koreai csapatok érkezésére készül – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő esti beszédében.
Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.
Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.
A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!