Hirdetés

Óvják a Beneš-dekrétumokat

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A szlovák és a cseh külügyminisztérium is bekérette a magyar nagykövetet, miután Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke egy lapinterjúban felrótta: a két ország még mindig ragaszkodik a magyarok kollektív bűnösségét kimondó Beneš-dekrétumokhoz.

Hírösszefoglaló

2015. december 15., 22:112015. december 15., 22:11

Kövér László a Právo című cseh lapban múlt pénteken megjelent interjújában a Beneš-dekrétumokat érintve kijelentette: „egyáltalán nem lett volna szabad, hogy a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság az Európai Unió tagjává váljanak, amennyiben jogrendjükben egy olyan törvény van, amely a kollektív bűnösség elvén alapul”.

A szlovák külügyminisztérium nyilatkozatában hangsúlyozta: Szlovákia és Magyarország kapcsolatai – a két kormány igyekezetének köszönhetően – jelenleg történelmileg a legjobb szinten vannak. A két fél között zajló párbeszéd és együttműködés intenzív, ami bilaterális szinten túl a visegrádi négyek keretében és az összeurópai témák tekintetében is megfigyelhető – fűzte hozzá a nyilatkozatában a szlovák külügyminisztérium, megjegyezve: ezért érthetetlen, miért érzi szükségét Kövér László, hogy Szlovákia és újabban Csehország címére tett sértő kijelentéseivel megzavarja ezt a pozitív hangulatot.

„Kövér László legújabb kijelentései, miszerint Szlovákiának és Csehországnak nem kellett volna az EU tagjává válnia, szakmailag alaptalanok, és nem felelnek meg a kölcsönös kapcsolatok színvonalának” – írta a szlovák szaktárca, hozzátéve: elvárják, hogy a jövőben Kövér László tartózkodjék a hasonló kijelentésektől.

A cseh külügy is bírálta a magyar házelnököt. „Az ilyen szavak kívül esnek a mai valóságon, és értelmetlenül zavarják a regionális együttműködést” – mondta Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter a hétfői kormányülés szünetében újságíróknak. Közölte, hogy keddre magához kérette a prágai magyar nagykövetet, akitől magyarázatot vár a magyar házelnök kijelentésére.

„Azt szeretném, hogy ilyen dolgok ne terheljék kapcsolatainkat” – szögezte le nyilatkozatában a cseh diplomácia vezetője. Szerinte Csehország mindent megtesz a közép- és kelet-európai országok együttműködése érdekében, de az ilyen nyilatkozatok ezt az igyekezetet állítólag nehezítik.
„A hasonló, múltba néző nyilatkozatok ezt az igyekezetet szerintem teljesen értelmetlenül akadályozzák” – tette hozzá a miniszter.

Kövér László az interjúban Eduard Beneš egykori csehszlovák államfőnek a második világháború után kiadott dekrétumaira hivatkozott. Ezek a rendeletek a Csehszlovákiában élő németeket és magyarokat kollektív módon háborús bűnösnek nyilvánították, megfosztották őket állampolgárságuktól, és elkobozták vagyonukat. A dekrétumokat Csehország és Szlovákia is hivatalosan „kihunytnak” minősítették, de megtartották jogrendjükben, és hatályon kívül helyezésüket elutasítják.

A magyar házelnök szavaira Milan Chovanec cseh belügyminiszter reagált elsőként. Chovanec szerint Kövér Lászlónak az interjú idején „nyilván rossz napja volt”. A belügyminiszter leszögezte, hogy Csehország álláspontja a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatban egyértelmű és változatlan. „Vannak más témáink, más problémáink is, amelyeket szeretnénk magyar partnereinkkel megvitatni. A Beneš-dekrétumok témája számunkra megváltoztathatatlan és érinthetetlen” – hangsúlyozta Chovanec.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés