Orosz kémeket tartóztattak le Grúziában

MTI • Oroszország nyílt diplomáciai konfliktusba bonyolódott Grúziával, ahol kémkedés gyanújával letartóztattak fél tucat orosz katonatisztet. A tbiliszi orosz konzulátus csütörtökön leállította a vízumkiadást a grúz állampolgárok számára, és Moszkva kilátásba helyezte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsához (BT) fordul. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter követelte a tisztek azonnali szabadon engedését, és jelezte: Moszkva „minden rendelkezésére álló eszközzel” igyekszik ezt elérni. Lavrov szahalini nyilatkozatában „az oroszellenes politika sokadik megnyilvánulásaként” értékelte a letartóztatásokat, okot látva arra, hogy „a BT foglalkozzon a problémával”. Oroszországnak a BT és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) elé kell vinnie az ügyet, ha Grúzia nem engedi szabadon katonáit, s nem ad kimerítő magyarázatot letartóztatásukra – mondta Konsztantyin Koszacsov, a duma külügyi bizottsági elnöke.

Gazda Árpád

2006. szeptember 29., 00:002006. szeptember 29., 00:00

Vano Merabisvili grúz belügyminiszter szerdán azt mondta, hogy az orosz katonai felderítés négy olyan tisztjét tartóztatták le, akik kémkedésben és provokációs akciók szervezésében vettek részt. Tegnap még két katona letartóztatásáról adtak hírt tévéállomások. Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter szerint négy tisztet és egy sofőr-zászlóst vettek őrizetbe Tbilisziben és a fekete-tenger-parti Batumiban.
A letartóztatott tisztek „tevékenysége információk szerzésére összpontosult a NATO-együttműködési programról, az energiabiztonságról, a politikai ellenzékről, a fegyverimportról és a vasúti és tengeri közlekedésről” – mondta Vano Merabisvili.
A grúz belügyminiszter szerint a kémhálózatot Örményországból irányította egy orosz ezredes. A tbiliszi orosz főhadiszállásról Batumiban és a török határmelléki Ahalkalakiban lévő két bázist irányítják. Ezek még a szovjet időkből maradtak fenn, de kiürítésük folyamatban van, és Moszkva kötelezettségvállalása szerint 2008-ban befejeződhet .  Az orosz védelmi miniszter kijelentette: a letartóztatásokkal és a „kiagyalt” vádakkal Tbiliszi arra törekszik, hogy „megfossza törvényes státusuktól a Grúziában lévő „orosz katonákat és békefenntartókat, és maximális szintre fokozza a szembenállást”. Grúzia „túlzott reagálásra akarja provokálni” Oroszországot, amely azonban „adekvát” válaszlépéseket fog tenni – folytatta Ivanov.
Mihail Szaakasvili grúz elnök – aki 2008-ra tervezi hazája NATO-csatlakozását – fogadkozott, hogy eléri az 1990-es évek elején háborúval elszakadt két szakadár régió, Abházia és Dél-Oszétia visszacsatolását Grúziához. Szaakasvili szerdán a Kodori-szoros grúz ellenőrzés alatti felső szakaszát átkeresztelte Felső-Abháziának, és felavatott egy épületet, amelyet egy Tbiliszi által támogatott abház kormány székházának szánnak.

----------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök
2025. szeptember 09., kedd

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt

Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt
2025. szeptember 09., kedd

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik

Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik
2025. szeptember 09., kedd

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után

Izrael hétfőn felszólította Gázaváros lakóit, hogy azonnal hagyják el a várost, miután figyelmeztette őket, hogy ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat és nem adja meg magát, akkor „hatalmas hurrikánként” fokozza a légitámadásokat.

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után
2025. szeptember 09., kedd

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát

Az orosz csapatok egyre gyakrabban veszik célba Ukrajna energetikai infrastruktúráját folyamatos támadásaik során – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn, a kormány képviselőivel és a katonai vezetéssel tartott találkozó után.

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát
2025. szeptember 08., hétfő

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek
2025. szeptember 08., hétfő

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak
2025. szeptember 08., hétfő

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra

Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra
2025. szeptember 07., vasárnap

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése

Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése
2025. szeptember 07., vasárnap

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten

Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten