Hirdetés

Őrizetben a News of the World volt főszerkesztője, a brit kormányfőig nyúlnak a botrány szálai

Őrizetbe vették vasárnap délután Londonban a News of the World volt főszerkesztőjét a Murdoch-sajtóbirodalom egykori legnagyobb brit vasárnapi bulvárlapja körül kirobbant súlyos telefonlehallgatási botrány ügyében.

MTI

Hírösszefoglaló

2011. július 17., 15:502011. július 17., 15:50

A Scotland Yard először csak annyit közölt, hogy „egy 43 éves nőt” vettek őrizetbe, de nem sokkal később hivatalosan kiderült, hogy Rebekah Brooksról, az azóta megszüntetett News of the World korábbi főszerkesztőjéről van szó, aki – pénteki lemondásáig – Rupert Murdoch sajtómágnás brit lapkiadó-érdekeltsége, a News International vezérigazgatója volt.

A telefonlehallgatási ügyben folyó bűnügyi vizsgálat így a Murdoch-család közvetlen közelébe ért, ugyanis Brooks felett a vezetői ranglétrán már csak James Murdoch, a News International elnöke, Rupert Murdoch fia állt.

Közben a politika és a rendőrség legmagasabb vezető szintjeiig jutott a sajtóbotrány. A brit ellenzék vezetője vasárnapi nyilatkozatában közölte, hogy meg kell vizsgálni a médiatulajdonosi koncentráció törvényi korlátozásának lehetőségét. Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint David Cameron konzervatív párti miniszterelnök az elmúlt hónapokban több alkalommal fogadta a fő vidéki kormányfői rezidencián, Chequersben a Murdoch-csoport több vezetőjét, köztük olyanokat, akiket azóta őrizetbe vettek a lehallgatási ügyben.

A Downing Street ezt meg is erősítette, közzétéve, hogy a chequersi vendégek között volt Andy Coulson, a News of the World egykori főszerkesztője, aki később egy ideig Cameron sajtófőnökeként is tevékenykedett.

Coulson foglalkoztatása miatt Cameron az ellenzéki támadások pergőtüzébe került, mivel az egykori főszerkesztőről köztudott volt érintettsége a News of the World korábbi botrányos lehallgatási ügyeiben. Coulson ráadásul – mint a legújabb értesülésekből kiderül – azután vendégeskedett Cameron meghívására Chequersben, hogy idén januárban sajtófőnöki állásából is távozni kényszerült a lap információszerzési módszereiről szóló mind újabb leleplezések miatt.

Andy Coulsont a most kirobbant, minden eddiginél súlyosabb telefonlehallgatási ügyben a Scotland Yard nemrég őrizetbe is vette.

Kétszer is megfordult Chequersben a miniszterelnök vendégeként Rebekah Brooks, aki a botrányt kirobbantó lehallgatások idején volt a News of the World főszerkesztője, majd a lapot kiadó brit Murdoch-érdekeltség, a News International vezérigazgatójává lépett elő. E tisztségéről a botrány hatására a minap lemondott.

Vendégeskedett a miniszterelnök vidéki rezidenciáján – felesége társaságában – James Murdoch, Brooks egykori főnöke, a News International elnöke, a globális sajtó- és médiabirodalom, a News Corporation alapítójának, Rupert Murdochnak a fia is, akinek helyzete a brit érdekeltség élén egyes értesülések szerint szintén megingott.

A The Sunday Telegraph úgy tudja, hogy a News Corporation főrészvényesei a nagy-britanniai Murdoch-lapcsoport – a The Times, a The Sunday Times és a The Sun – eladását szorgalmazzák.

Ed Miliband, az ellenzéki Munkáspárt vezetője a legnagyobb baloldali vasárnapi brit lapnak, a The Observernek kijelentette: összpárti megállapodás szükséges egy olyan új médiatulajdonlási törvényről, amely csökkentené Rupert Murdoch részesedését a brit sajtó- és médiapiacon. Miliband „egészségtelen” mértékűnek nevezte a Murdoch-cégcsoport súlyát a nagy-britanniai sajtópiacon, mivel szerinte Murdochnak „túl nagy a befolyása a brit közéletre”.

A The Sunday Times – a Murdoch-cégcsoport immár egyetlen vasárnapi brit lapja – mindeközben kiderítette, hogy Sir Paul Stephenson, a Scotland Yard főparancsnoka - aki e minőségében a legmagasabb rangú brit rendőrtiszt - és felesége az idén több ezer font értékű szolgáltatást vett igénybe ingyen az egyik legpatinásabb brit gyógyszállóban, amelynek PR-főnöke, Neil Wallis a Scotland Yard által folytatott vizsgálat egyik fő gyanúsítottja. Wallist – aki korábban a News of the World főszerkesztő-helyettese volt – szintén őrizetbe vették a telefonlehallgatási ügyben.

A The Sunday Times értesülése szerint Sir Paul és felesége összesen húsz éjszakát vendégeskedett teljes ellátással a Hertfordshire grófságbeli Champneys gyógyszálló-komplexumban, ahol egy kétszemélyes középkategóriás lakosztály éjszakánként 598 fontba (180 ezer forintba) kerül. A lap szerint így a Scotland Yard – vagyis az országos hatáskörrel is bíró londoni rendőrség – főparancsnoka akár 12 ezer font (több mint 3,5 millió forint) ingyenes szolgáltatást is igénybe vehetett az ügy egyik fő gyanúsítottját PR-főnökként alkalmazó szállodában.

A Scotland Yard vasárnap azonban közölte, hogy Sir Paul Stephenson a szálloda vezérigazgatójának – személyes jó barátjának – meghívására vendégeskedett kórházi kezelése után a gyógyszállóban.

A botrány a brit celebvilág körében is egyre magasabbra hág. A The Sunday Telegraph értesülése szerint David Beckham angol futballsztár ügyvédjei a rendőrséghez fordultak, mivel egyre több jel utal arra, hogy a News of the World annak idején Beckhamet és feleségét is célkeresztjébe vehette.

Sir Paul McCartney sajtótitkársága közölte, hogy a News of the World a Beatles egykori basszusgitárosának mobiltelefonjait is feltörte, amikor McCartney éppen válófélben volt második feleségétől.

A lap állítólag Jude Law színész mobiltelefonját is lehallgatta.

A mostani súlyos botrányt azonban az robbantotta ki, hogy – mint a múlt héten kiderült – a News of the World annak idején feltörte és exkluzív információk reményében lehallgatta a 2002-ben elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves Milly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét is, miközben az akkor már halott kislányt a rendőrség még nagy erőkkel kereste.

A Murdoch-csoport a botrány kirobbanása után azonnali hatállyal felszámolta a 168 éve alapított vasárnapi bulvárlapot, amely 2,5 milliós átlagos példányszámával a világ legnagyobb angol nyelvű vasárnapi tömeglapja volt. Így 1843 – az újság alapításának esztendeje – óta az olvasók most vasárnap maradtak először News of the World nélkül.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés