Hirdetés

Őrizetben a bolgár vajda

Nem csitulnak a kedélyek az etnikumközi zavargások sújtotta Bulgáriában, ahol immár ötödik napja zajlanak a kisebbségellenes, de elsősorban a roma lakosságot célzó utcai megnyilvánulások. A bolgár rendőrség a társadalmi rend megzavarására hivatkozva őrizetbe vett kedden este 168 embert Szófiában, Plovdivban, Várnában és Burgaszban, az illetőktől késeket, botokat, füstbombákat koboztak el.

Rostás Szabolcs

2011. szeptember 29., 08:092011. szeptember 29., 08:09

A szófiai belügyminisztérium közlése szerint a különböző városokban kirobbant romaellenes megmozdulásokon a hatósági fellépéssel sikerült megakadályozni az erőszakos cselekményeket, valamint a társadalmi rend megzavarását. A tárca összegzése szerint 14 városban voltak romaellenes megmozdulások, amelyeken 2200 ember vett részt. A legjelentősebb felvonulások Szófiában és Plovdivban voltak, mintegy 600-600 fővel, Várnában 400-an, míg Burgaszban csupán 120-an voltak a hatóságok adatai szerint. A roma és a török kisebbség elleni jelszavakat most már ritkábban lehetett hallani, a bolgár főügyészség ugyanis felhívást intézett a városi ügyészségekhez: alkalmazzák a büntető törvénykönyv rasszizmus és etnikai gyűlöletkeltés elleni rendelkezéseit, amely alapján akár négy év börtön is kiszabható a tettesekre. Emiatt a tüntetők többnyire azt skandálták: „Éljenek a bolgárok!” és „Törvényeket akarunk!”. Ezzel szemben a szélsőjobboldali Ataka Párt tagjai és szimpatizánsai nyíltan, szórólapok útján hívják fel a figyelmet a szerintük nemzetbiztonsági fenyegetést jelképező „cigánybűnözésre”, sőt Bulgária „elcigányosodására”, az etnikai csoport által elkövetett bűncselekmények elszaporodására figyelmeztetnek.

Mint arról beszámoltunk, a romaellenes hullám előzménye, hogy a múlt szombaton verekedés tört ki a romák lakta dél-bulgáriai Katunica faluban, mert a helyi cigány király szüleit szállító mikrobusz halálra gázolt egy 19 éves nem roma fiatalembert. A verekedésnek is egy halálos áldozata és öt sérültje volt. A 19 éves fiatalember halálra gázolásán feldühödve szülei és barátai rárontottak a cigány király, Kiril Raskov – „Kiro cár” – házára, betörték annak ablakait, és belül tüzet okoztak. A lincselés veszélye miatt Raskovot a hatóságok előzőleg ismeretlen helyre menekítették, tegnap viszont Kalin Gheorghiev belügyminisztériumi államtitkár közölte: a vajdát letartóztatták, mivel még a katunicai incidens kirobbanása előtt halálosan megfenyegette a falu lakosait. „Kiril Raskovot a hétvégi halálos balesettől függetlenül így is, úgy is letartóztattuk volna” – szögezte le a belügyi illetékes. Hozzátette: a hatóságok lefoglalták a környéket rettegésben tartó férfi vagyonát, a pénzügyi hatóságok pedig eljárást indítottak az adóhatóság munkatársai ellen is, mivel elmulasztották kideríteni, miből futja Raskovnak a fényűző életmódra. Eközben a szófiai ellenzéki pártok a kormány illetékes minisztereinek parlamenti meghallgatását követelik az etnikai erőszak elharapózása miatt.
 

Rómában uszít az Új Jobboldal
A romákat gyalázó szórólapokat terjesztenek Rómában a szélsőségesen nacionalista román Új Jobboldal (Noua Dreaptă) szervezet tagjai. A főleg metróállomásokon osztogatott és kiragasztott röpcédulák elhatárolódnak az Olaszországban bűncselekményeket elkövető cigányoktól, akik szerintük rossz fényt vetnek Romániára, amelyet emiatt Nyugaton a főleg a romák által kedvelt manelezenével és a prostitúcióval társítanak. „Csak enni és inni tudtok. Elég a románok elszigeteléséből, a giccsből, az általatok elkövetett bűncselekményekből, amivel szégyent hoztok a román népre” – olvasható a szórólapokon. Remus Tănasă, a szervezet olaszországi vezetője a Corriere della Sera napilapnak tagadta, hogy akciójuk rasszista indíttatású, szerinte azt akarják elérni, hogy a százezer főre becsült, a társadalomba jól beintegrálódott római román közösséget ne azonosítsák a „drogozással, alkoholizálással és prostitúcióval” foglalkozó személyekkel.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés