Hirdetés

Orbán Viktor: a „Soros-hálózat” szervezi a migrációt a Balkánon

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

„A Soros-hálózat emberei szervezik a migrációt az egész Balkánon” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

MTI

2020. január 31., 12:572020. január 31., 12:57

2020. január 31., 13:292020. január 31., 13:29

A kormányfő úgy fogalmazott: a Soros által finanszírozott szervezetek gyakorlatilag „migrációs tanácsadást” folytatnak. „Soros György politikai befolyást akar szerezni, ő a világ első számú oligarchája, maffiaszerű, fedett hálózati módszerekkel finanszíroz NGO-nak mondott civil szervezeteket, csoportokat, aktivistákat, és politikusokat vásárol meg” – hangoztatta Orbán Viktor.

A kormányfő szerint a viták mögött is az áll, hogy míg „a Soros által finanszírozott bérpolitikusok” a migráció mellett vannak, addig Magyarország ellene.

Hirdetés

A keddi röszkei határáttörési kísérletről a miniszterelnök kifejtette: akik átjöttek Magyarországon, azokat a rendőrség elfogta, és a „jogi határzár” alkalmazásával már bíróság elé is állították őket, sőt ítéletek is születtek, és ki is fogják őket toloncolni az országból. A Röszkén készült felvételeken is az látszik – folytatta –, hogy nők és gyermekek nem voltak a migránsok között, csak katonakorú, jó fizikai állapotban lévő, felszereléssel rendelkező férfiak, akiket „nem a szél fújt ide”.

A migrációs helyzetet Orbán Viktor úgy kommentálta: nő a nyomás a déli határsávnál, a védekezés is egyre nehezebb, ezért megkétszerezték a határnál szolgáló katonák számát. Úgy értékelt: a határvédelem és a migrációval szembeni fellépés a legfontosabb európai és magyar ügy ma is. Közölte továbbá, most azért küzd, hogy a készülő EU-s költségvetésből ne a közös európai határvédelemre költsenek, hanem inkább adják a pénzt a tagállamoknak.

„Az EU eddig zsebpénznek sem nevezhető forrást adott Magyarországnak a határvédelemre, pedig az elvégzett munka az osztrákoknál is kamatozik, a bajoroknak is mi vagyunk a várkapitányai, sőt egész Németországot Magyarország védi meg a délről érkező illegális bevándorlással szemben” – mondta Orbán Viktor a rádióinterjúban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
Hirdetés