
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
A magyaroknak fontos, hogy Kína szorgalmazza a békét a világban – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Pekingben, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott.
2024. július 08., 08:002024. július 08., 08:00
A kormányfő felidézte, hogy a magyarok két és fél éve egy háború árnyékában élnek.
A magyar békeszerető nép. Békére, egyensúlyra és harmóniára törekszik, ezért „mindig a béke oldalán vagyunk, és sohasem a háború oldalán” – mondta. „Számunkra nagy jelentősége van” annak, hogy Kína szorgalmazza: a világban ne háború, hanem béke legyen – jelentette ki.
– mondta Orbán Viktor, Hszi Csin-pingnek címezve szavait. Felidézte, hogy a kínai elnök két hónapja Magyarországra látogatott. A kormányfő történelmi jelentőségűnek nevezte az akkori találkozót. Hozzátette: komoly megállapodásokat kötöttek, de ami még fontosabb, több nemzedékre is megalapozták a két nép közötti barátságot, mert Hszi Csin-ping látogatása meggyőző és szívélyes volt, amely bizonyította a magyar embereknek Kína Magyarország iránti jóindulatát és tiszteletét.
„Több nemzedék is meg fog még élni abból a látogatásból, annak a látogatásnak az emlékéből, amit Ön tett Budapesten” – jelentette ki Orbán Viktor. Megköszönte a kínai elnöknek, hogy emelték a két ország kapcsolatainak szintjét.
„Az eltelt két hónapban is folyamatosan dolgoztunk, hogy ezt a formát tartalommal töltsük meg” – mondta, megköszönve, hogy előrehaladást érhettek el a delegációik az együttműködésben.
Orbán Viktor gratulált Hszi Csin-pingnek Kína szilárdságához és stabilitásához, amelyet „ebben a viharos világpolitikában” az egész világ számára jelent.

A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.
Idehaza, Erdélyben és egész Romániában, de még a jobban álló Magyarországon is kíméletlenül ostoroznak minden érintettet a siralmas PISA-eredmények láttán – joggal. Ám a tisztánlátás kedvéért nem szabad elhallgatni, hogy a visszaesés globális tendencia.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
szóljon hozzá!