Hirdetés

Orbán Viktor: a 20 éve meghalt Antall József öröksége ma is ható erő

Orbán Viktor kormányfő szerint a húsz éve meghalt, az országot „a Kádár-korszak kábulatából" felébresztő Antall József öröksége ma is ható erő.

MTI

2013. december 13., 14:002013. december 13., 14:00

A néhai miniszterelnök tiszteletére rendezett pénteki emlékülésen, az Országházban Orbán Viktor (képünkön) azt mondta: a magyar parlamenti demokrácia intézményei Antall József áldozatos munkájának köszönhetően szilárdultak meg.

Antall Józsefnek jutott az a feladat, hogy felébressze Magyarországot „a Kádár-korszak kábulatából\" - jelentette ki a kormányfő. Olyanok is voltak azonban - folytatta -, „akik az ébredés után szerettek volna inkább ismét álomba szenderülni\", ezért az adósságra épített és jólétinek titulált rendszert nem volt elég a tárgyalóasztal mellett legyőzni, a rendszerváltásnak a közgondolkodásban is meg kellett történnie. Példaként említette, hogy az olyan mindennapos gondokat, mint egy benzináremelés, a magyar társadalom megrázkódtatásként élte át, míg az olyan történelmi események, mint a Varsói Szerződésből vagy a KGST-ből való kilépés, „távoli, ezért kevéssé fontos ügyeknek tűntek sok ember számára\".

Úgy fogalmazott, a legvidámabb barakk kádári Magyarországa valójában „egy tízmilliós átnevelő tábor volt\", ahol az embereket leszoktatták a politikáról, a nagy tervekről, és arra tanították őket, hogy legjobb nem kilógni a sorból, mert a szürkeségből még sosem volt baj. Ráadásul 1990-re az ország addigi vezetői kisöpörték az államkincstárt, és csak az adósleveleket hagyták hátra, a magyar nép jelentős része pedig úgy képzelte el az átmenetet, „mintha csak átautóznánk Ausztriába megvásárolni egy hűtőgépet\" - mondta a miniszterelnök, kiemelve, hogy ezért mindent újra kellett gondolni és újra kellett alkotni.

Orbán Viktor szavai szerint negyven év után a magyarok „egy különös fénytörésben, torzítva\" látták a Horthy-rendszerben, a második világháborúban és 1956-ban betöltött szerepüket.

Beszédében felidézte a néhai kormányfő híres kijelentését, amely szerint lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kíván lenni, majd ezzel kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: „miközben itthon és a határon túl honfitársaink joggal érezhették, hogy a nemzetről való gondolkodásban végre bekövetkezett a régóta várt fordulat\", aközben emlékezetes marad az az össztűz is, amely személy szerint Antall Józsefre és az egész országra zúdult. Szavait pillanatok alatt kiforgatták „a konfliktusok kiélezésében érdekelt külső erők\", és úgy állították be őt mint egy területi revíziót akaró szélsőjobboldali politikust - elevenítette fel.

Antall József és kormánya egy olyan szituációba került, ahol úgy tűnt, rövid távon veszítenie kellett az akkori jobboldalnak, hogy hosszú távon az egész nemzet nyerhessen - értékelte a miniszterelnök, aki szerint „ez minden politikus rémálma\".

Orbán Viktor megítélése szerint Antall József halálának huszadik évfordulóján nemcsak „az emlékezetünkben élő emberről és államférfiról beszélhetünk\", hanem arról a két évtizedes korszakról is, amely az ő hivatalba lépésével kezdődött, és az új alaptörvény elfogadásával zárult le. „Ma már rendelkezésünkre áll egy olyan történeti távlat, amely tükrében jól kivehetőek az 1990-es rendszerváltoztatás legjelentősebb mozzanatai\" - közölte.

Összegzése szerint a második világháború után Magyarországon létrejött egy sokra hivatott, de a nagyhatalmi érdekek miatt csak kérészéletűnek bizonyult demokrácia, amelynek értékrendszerét Antall József úgy zárta magába, és úgy tartott ki mellette évtizedeken keresztül, „ahogy egy őssejt őrzi meg az emberi szervezet számára az újrakezdés és az öngyógyítás képességét\".

„A gondviselésnek köszönhető, hogy ez az őssejt visszakerülhetett a magyar politikába, hogy elősegítse a magyar nép és a magyar nemzet gyógyulását\" - mondta.

Beszédét azzal zárta, hogy ha az Antall Józsefet ma méltató, de életében gúnyoló és lejáratni igyekvő szocialista és liberális politikusokat hallgatja, akkor úgy érzi, „csak halott jobboldali lehet jó jobboldali. Látható, számunkra is van még remény\".

A Nemzeti Örökség Intézete, a Polgári Magyarországért Alapítvány és az Antall József Baráti Társaság által szervezett emlékülésen Antall József családja mellett részt vett Áder János köztársasági elnök, Kövér László házelnök, Schmitt Pál volt államfő, Bernhard Vogel volt német tartományi miniszterelnök, a Konrad Adenauer Alapítvány tiszteletbeli elnöke, valamint Boross Péter volt miniszterelnök, az Antall-kormány belügyminisztere, Medgyessy Péter volt miniszterelnök, Mádl Dalma, a néhai államfő Mádl Ferenc özvegye, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Kónya Imre, az első MDF-frakció vezetője, akkori és jelenlegi kormánytagok, valamint a diplomáciai testületek és az egyházak képviselői is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés