Hirdetés

Orbán a választáson való részvételre biztatott

A jövő évi parlamenti választáson való részvételre - illetve az azt megelőző regisztrációra - biztatta a Magyar Diaszpóra Tanács képviselőin keresztül a diaszpórában élő magyarokat Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerdán.

Balogh Levente

2013. november 06., 18:282013. november 06., 18:28

A kormányfő szavai szerint így közjogi értelemben visszakapcsolódhatnak majd a nemzet vérkeringésébe. \"Közös felelősség, hogy ne tékozoljuk el mindazokat az esélyeket, amelyeket nagyon nehéz, izzadságos és verejtékes munkával\" az elmúlt három évben sikerült elérni - mondta a diaszpóra tanács III. ülésén, a Parlamentben. Üdvözölte továbbá, hogy fontos nemzetpolitikai kérdésekben egyetértés mutatkozik a magyar politikai élet meghatározó szereplői között. Példaként említette a kettős állampolgárságról szóló törvényt és a közelmúltban tartott Székelyek nagy menetelését. Szerinte ahogyan a nemzetpolitikában ígéretes együttműködés felé haladnak, úgy az más nagy kérdésekben - például az alkotmány ügyében vagy gazdasági témákban - is létrejöhet majd az évek során. Szavait nagy taps fogadta, amikor jelezte: jó esély van a diaszpóra magyarságának indított Kőrösi Csoma Sándor-program folytatására.

Orbán Viktor mintegy negyvenperces beszédében ismét hosszan kifejtette azt az álláspontját, amely szerint a világban ma egy nagy átrendeződés zajlik, amelyben megkérdőjeleződnek a korábban érvényes gazdasági, politikai és kulturális előfeltevések. Felhívta egyúttal a figyelmet arra, hogy a változásokkal egyúttal az a gondolkodásmód is elveszítette érvényét, amely szerint a sikerhez azt kell tenni, amit Nyugaton csinálnak, az ő társadalmi-gazdasági modelljüket kell követni. A diaszpóratanács ülésének szünetében Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes közölte: a kormány duplájára növeli a diaszpórának indított Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasainak számát. Elmondta: így mintegy száz ösztöndíjas utazik majd a diaszpóra területeire, hogy az ott élő magyarságot segítse. Bejelentette azt is: Mikes Kelemen program indul, amelynek célja, hogy a diaszpóra területein fellelhető, a megsemmisülés, elkallódás által fenyegetett könyvtári hagyatékot összegyűjtsék. Beszámolt arról is, hogy óriási sikere van az állampolgárság kiterjesztésének, a nemzet közjogi egyesítésének. Jelezte azt is: a végsőkig leegyszerűsítették a kérdőíveket, és az adminisztrációt, arra is lehetőség nyílt, ha tíz éves házasság vagy közös gyerek van, akkor a házastárs is kérheti a magyar állampolgárságot. Eddig mintegy 50 ezren regisztráltak a választásra - közölte a miniszterelnök-helyettes.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek

Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
Hirdetés