
Fotó: Videófelvétel
Robbanások hallatszottak keddre virradóra a Fekete-tenger partján fekvő Odesszából, a légvédelmi szirénák éjjel két óra körül szólaltak meg, majd a légvédelem is működésbe lépett.
2023. július 18., 08:072023. július 18., 08:07
2023. július 18., 08:092023. július 18., 08:09
Az ukrajnai városból négy nagyobb robbanást jelentettek. A CNN tudósítói stábja egy lángolva lezuhanó tárgyról számolt be.
Szerhij Bratcsuk, az odesszai katonai közigazgatás vezetője szerint orosz légitámadást vertek vissza.
Támadás érre Mikolajivet is. A városban „elég komoly” tűz ütött ki az egyik „létesítményben” – közölte Olekszandr Szenkevics polgármester a Telegram-oldalon.
Az ukrán légierő emellett dróntámadásokra figyelmeztetett Herszon, Zaporizzsja, Donyeck és Dnyipropetrovszk régiókban, valamint ballisztikus rakétatámadások veszélyére Poltavában, Cserkasiban, Dnyipropetrovszkban, Harkivban és Kirovohradban.
A légicsapás azt követően következett be, hogy hétfőn támadás érte az Oroszország által 2014-ben elcsatolt Krímet az orosz szárazfölddel összekötő Krími hidat, illetve miután Moszkva bejelentette, hogy kilép az ukrajnai gabona fekete-tengeri szállítását lehetővé tevő gabonaegyezményből.
Ennek kapcsán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök afrikai újságíróknak nyilatkozva hétfőn kijelentette:
„Volt két megállapodásunk: Ukrajna, Törökország, ENSZ; a másik egyezmény Oroszország, Törökország és az ENSZ között. Így amikor Oroszország azt mondja, hogy felfüggeszti (az egyezményt), akkor lényegében az António Guterres ENSZ-főtitkárral és Recep Tayyip Erdogan török elnökkel kötött megállapodást bontja fel. Nem velünk. Nekünk nem volt semmiféle megállapodásunk velük” – mondta Zelenszkij, akit sajtótitkára, Szerhij Nyikoforov idézett.
„Oroszország nélkül is mindent meg kell tenni, hogy használni tudjuk ezt a fekete-tengeri folyosót. Nem félünk” – hangoztatta az ukrán államfő, aki szerint a hajótulajdonos vállalatok már jelezték, készen állnak, ha Ukrajna elindítja, Törökország pedig átengedi a gabonaszállítmányokat.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter arról beszélt, hogy
A gabonaegyezmény hatálya hétfőn éjfélkor járt le, Oroszország pedig közölte, hogy nem újítja meg. A Kreml mindazonáltal arról biztosította az érintetteket, hogy Moszkva kész „azonnal” visszatérni az egyezményhez, ha teljesülnek annak Oroszországra vonatkozó feltételei.
Erdogan török elnök, akinek országa közvetítőként járt el a gabonamegállapodás megkötésekor, közölte:
„Remélem, hogy ezzel a megbeszéléssel el tudunk érni némi eredményt, és szünet nélkül folytatni tudjuk a dolgokat” – mondta Erdogan.
Guterres sajnálatosnak nevezte Moszkva döntését, viszont szintén jelezte: nem hagy fel a nemzetközi erőfeszítések összehangolásával annak érdekében, hogy az orosz és az ukrán mezőgazdasági termékek, illetve műtrágyák eljuthassanak a világ piacaira. Mindemellett
Az orosz külügyminisztérium már előzetesen jelezte, hogy megfontolják a gabonaegyezmény folytatását, amennyiben „kézzelfogható eredmények” születnek az orosz fél követeléseit illetően. Ezen feltételek közé tartozik az orosz gabona- és műtrágyaexportot akadályozó szankciók eltörlése.
A francia külügyminisztérium állásfoglalásában felszólította Moszkvát, hogy hagyjon fel a gabonaegyezmény megújítását érintő zsarolással.
„Franciaország elítéli, hogy Oroszország felfüggeszti részvételét a fekete-tengeri gabonakezdeményezésben. Oroszország egyedül felelős a hajózás akadályozásáért abban a tengeri térségben, mert illegális blokádot von az ukrán kikötők köré. Véget kell vetnie a globális élelmezés biztonságával kapcsolatos zsarolásnak, és felül kell bírálnia döntését” – emelte ki közleményében a diplomáciai tárca.
Közben Szerhij Cserevatij ezredes, a keleti országrészben harcoló ukrán haderő szóvivője egy hétfői ukrán tévéműsorban arról beszélt:
„Az orosz veszteségek rendszeresek Bahmut környékén. Ezek a veszteségek már megközelítik azokat, amelyek a Wagner-csoporttal vívott harcok csúcsán voltak” – fogalmazott a szóvivő. Példaként hozta, hogy az elmúlt napban 81 orosz katona halt meg, 156-an pedig megsebesültek. Szavai szerint ugyanakkor az orosz erők erőteljesen vágnak vissza az ukrán támadásokra: 556 alkalommal nyitottak tüzet tüzérséggel, négy légitámadást hajtottak végre, és nyolc fegyveres szárazföldi összecsapás volt a térségben.
Az északkelet-ukrajnai Szumi megye kormányzói hivatala közben arról tájékoztatott, hogy hétfőn az orosz erők tüzet nyitottak a régióban lévő Bilopillja településre, aminek következtében két helyi lakos életét vesztette.
Az ukrán vezérkar esti helyzetjelentésében azt írta, hogy a nap folyamán öt térségben 29 összecsapás volt az ukrán hadsereg és az orosz csapatok között.
– fogalmazott a vezérkar. Kifejtette, hogy Kupjanszknál az ukrán katonák „állhatatosan tartják a vonalat”, Liman térségében pedig „az ellenség 24 órán keresztül sikertelen támadó műveleteket hajtott végre”. „Bahmut irányában a védők sikeresen visszaverték az ellenséges támadásokat
Bohdanyivka és Veszele térségében. Marjinkánál és Krasznohorivka térségében a védelmi erők változatlanul visszatartják az orosz csapatok előrenyomulását” – írta a vezérkar. Hozzátette, hogy
Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka közleményében megerősítette, hogy az orosz csapatok támadásba mentek át Kupjanszk térségében, és a helyzetet súlyosnak nevezte. Kifejtette: annak érdekében, hogy az ukrán csapatok támadó műveleteit megállítsák Bahmut térségében, az oroszok további erőket és eszközöket telepítettek Kupjanszk irányába, amelyek alapját légideszantcsapatok képezik.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.
A Romániában található amerikai katonai támaszpontokat is azon potenciális célpontok között tüntette fel két iráni konzervatív lap, amelyekre válaszcsapást mérhetnek egy újabb amerikai és izraeli támadás esetén.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozta nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.
szóljon hozzá!