
Az amerikai elnök szerint hiba lenne, ha az Egyesült Államok, Nagy-Britannia vagy más nyugati országok szárazföldi erőket küldenének Szíriába Bassár el-Aszad elnök rezsimjének megdöntésére.
2016. április 24., 17:212016. április 24., 17:21
2016. április 24., 19:292016. április 24., 19:29
Barack Obama vasárnap lezárult kétnapos londoni látogatásának végén a BBC televíziónak adott interjúban a szíriai válságról kijelentette: a szárazföldi katonai beavatkozás helyett ő abban hisz, hogy a nemzetközi közösségnek nyomást kell gyakorolnia a szíriai konfliktus összes érintettjére – köztük „az Aszad-rezsimet gyakorlatilag fenntartó\" Oroszországra és Iránra, de a szíriai kormány ellen harcoló mérsékelt ellenzékre is –, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz, és próbáljanak megállapodásra jutni az átmenetről.
Megjegyezte: nem hiszi, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezetre az ő elnöki időszakából hátralévő kilenc hónapban sikerülne teljes vereséget mérni, de lassan szűkíteni lehet a dzsihadisták tevékenységi területét. A migrációs válsággal és a világ előtt álló egyéb kihívásokkal összefüggésben Obama kijelentette: sokak számára csábító lehet abban hinni, hogy ha felhúzzák a felvonóhidakat, és várárkot ásnak maguk köré, akkor nem kell foglalkozniuk a világ problémáival.
Arra a kérdésre, hogy – tekintettel a különleges brit-amerikai viszonyrendszerre – miként mondhatta azt, hogy az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi tárgyalásokon Nagy-Britannia „a sor végére kerülne\", ha kilépne az EU-ból, Obama azt mondta: ezzel a kilépést pártolók azon érvelésére akart válaszolni, amely szerint Nagy-Britannia gyorsabban eredményre juthatna Amerikával, ha nem lenne az EU tagja.
„Nagy-Britannia nem tudna gyorsabban eredményre jutni az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon, mint az Európai Unió, sőt öt évbe, vagy akár tíz évbe is beletelhet, mire sikerülne valamit összehoznunk\" – fogalmazott az amerikai elnök. Hozzátette: az Egyesült Államok rendszerint országok nagyobb csoportjával folytat kereskedelmi tárgyalásokat, mivel az ilyen jellegű tárgyalások nehezek és bonyolultak.
Az MTI emlékeztet, Obama a pénteken kezdődött londoni látogatás során másodszor tett egyértelmű utalást arra, hogy ha Nagy-Britannia távozik az EU-ból, akkor nem számíthatna egyhamar külön kereskedelmi megállapodásra az Egyesült Államokkal. A brit belpolitika EU-szkeptikus táborának képviselői szombaton beavatkozásként értékelték és visszautasították Obama állásfoglalását.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!