Ingyenesen adhatják postára szavazataikat a magyarországi lakcímmel nem rendelkező külhoni magyar állampolgárok – jelentette be Szabadkán Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke.
2014. február 02., 16:332014. február 02., 16:33
Egy csütörtöki rendezvényen elmondta: külképviseleti választási iroda nyílik minden magyar külképviseleten, így a szabadkai magyar főkonzulátuson is.
Ezt azt jelenti – magyarázta –, hogy a főkonzulátus dolgozói már nem csak a szokásos feladataikat látják el, hanem a választási feladatokat is, azaz a választási törvényt és az alkotmányt betartva segítenek a regisztrációs kérelmek benyújtásánál. Az országgyűlési választások napján, április 6-án pedig koordinálják a külképviseleti szavazást, kezelik a névjegyzéket, fogadják a választópolgárokat, majd eljuttatják a szavazólapokat Magyarországra.
Pálffy Ilona a külhoniak választási regisztrációjának és a levélben történő szavazásnak a gyakorlati tudnivalóit is ismertette. Elmondta, hogy a választást megelőző tizenötödik napig lehet regisztrálni, vagyis az utolsó időpont március 22. A választáshoz szükséges levélcsomagot pedig március 15. és 25. között kapják meg azok, akik korábban regisztráltak.
„A levélcsomagban lesz egy szavazólap, ez az országos listás szavazólap, és lesz egy teljesen üres kis boríték. Amikor kitöltötte a választópolgár a szavazólapot, bele kell tenni ebbe a kis üres borítékba. Nagyon fontos, hogy ezt a borítékot le kell ragasztani. Ha nem ragasztja le, akkor érvénytelen” – részletezte az elnök.
A szavazólap kitöltését egy tájékoztató is segíti, amely lépésről lépésre felsorolja a teendőket. Emellett egy nyilatkozatot is ki kell töltenie a szavazónak. A levelet a már említett ingyenes postázáson kívül hétköznaponként és a választás napján személyesen a külképviseleteken, illetve a választás napján Magyarországon a polgármesteri hivatalokban lehet leadni az erre a célra kihelyezett urnákban.
Eddig egyébként több mint 130 ezer külhoni magyar személy kérte felvételét a választói névjegyzékbe, az NVI elnöke arra számít, hogy a választásokig mintegy 200 ezren regisztrálnak. A névjegyzékbe eddig több mint 110 ezer személyt vettek fel. Január végéig több mint 132 ezren kérték már a regisztrációjukat, közülük 112 423 határon túli választópolgárt már felvettek a névjegyzékbe.
A legtöbben azt kérték, hogy Romániába (61 307), illetve Szerbiába (20 032) küldje az NVI a regisztrációs értesítést.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!