
Fotó: Facebook/Novák Katalin
Tizenötmillió magyar ember erejét hoztam el ma önöknek – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök kedden, ukrajnai látogatásának első nyilvános helyszínén, a beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása-templomban tartott Szent István napi ökumenikus istentiszteleten.
2023. augusztus 22., 13:152023. augusztus 22., 13:15
2023. augusztus 22., 13:242023. augusztus 22., 13:24
A köztársasági elnök a római katolikus templomban a kárpátaljai történelmi egyházak híveivel együtt emlékezett Szent István királyra. Az ökumenikus istentiszteleten
Fotó: Facebook/Novák Katalin
Ünnepi beszédében Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy minden nehézség ellenére jó a kárpátaljai magyarokkal együtt ünnepelni. Legutóbb tavaly adventkor gyújtotta meg velük együtt az első gyertyát.
„Megköszöntem, és most is szeretném megköszönni mindazoknak, akik kitartanak, akik itt vannak, akik építik a közösségeket, és akik vezetik ezeket a közösségeket” – fogalmazott. Novák Katalin kijelentette, hogy kijevi tárgyalásain el fogja mondani:
Hozzáfűzte: „Számítunk arra, hogy a magyarok úgy élhetnek itt, Kárpátalján, ahogy ez hozzájuk és Európához méltó”. Az Ukrajnában 544 napja dúló háború kapcsán kiemelte, hogy erőt kell gyűjteni, és azért is jött, hogy ebben segítsen.
Fotó: Facebook/Novák Katalin
– húzta alá a köztársasági elnök, és hozzáfűzte: „Merítsünk erőt azokból az ukrán barátokból is, akikre lehet számítani”. Novák Katalin reményét fejezte ki, hogy „lesz közös jövőnk, akkor is, hogyha most még nem látjuk az ahhoz vezető utat”.
Fotó: Facebook/Novák Katalin
Erőt lehet és kell meríteni a „közös, ezeréves történelmünkből, a közösség tagjaiból, a segélyszervezetek munkájából, amelyek a háború első napjától itt vannak és segítenek”. Leginkább pedig – mondta – „merítsünk erőt közös, keresztény hitünkből”.
Novák Katalin ezt követően megtekintette és megkoszorúzta Szent István király mellszobrát, majd kárpátaljai magyar politikai, egyházi és oktatási vezetőkkel tárgyalt. Az államfő Beregszászon többek között találkozott egy, a háborúban elhunyt katona édesanyjával, valamint helyi nagycsaládosokkal is.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
szóljon hozzá!