Néppárti fölény az EP-ben

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Hans-Gert Pötteringet választották meg az Európai Parlament elnökévé. A német Hans-Gert Pötteringet, a kereszténydemokrata-konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt frakciójának eddigi vezetőjét választották meg az Európai Parlament elnökévé kedden a képviselők. A strasbourgi plenáris ülésen lebonyolított szavazás (amelyet az interneten is figyelemmel lehetett kísérni) 450 támogató vokssal zárult eredménye nem számít meglepetésnek, miután Pötteringet saját frakcióján, az EP legnagyobbján kívül a második legnépesebb, a szocialista képviselőcsoport is támogatta – a két vezető frakció voltaképpen már a ciklus kezdetén, 2004 nyarán döntött arról, hogy mostantól ki vezeti az EP-t.

Krónika

Krónika

2007. január 17., 00:002007. január 17., 00:00

EP-szavazáson most először vettek részt teljes joggal az előző nap beiktatott bolgár és román EP-képviselők.
A német néppárti politikus a spanyol szocialista Josep Borrell Fontellestől veszi át a stafétát a parlamenti ciklus végéig, 2009 júniusáig.
Az elnökségre négy jelölt pályázott: Pötteringen kívül jelölt volt a zöldpárti olasz Monica Frassoni, a francia kommunista Francis Wurtz és a független, euroszkeptikus dán Jens-Peter Bonde. Mindeddig valamennyien frakcióvezetőként ténykedtek. Frassoni 145, Wurtz 48, Bonde 46 szavazatot kapott, de ez együttesen sem volt elegendő, hogy megakadályozza Pöttering megválasztását már az első fordulóban.
Pöttering a huszonhatodik a posztot betöltők sorában, amióta az EP elődje, az Európai Szén- és Acélközösség közgyűlése 1952-ben megalakult (az önálló EP-nek 12. vezetője). A német kancellár, Angela Merkel pártját, a kereszténydemokrata uniót (CDU) képviselő „euroatya” 1979 óta, az első közvetlen EP-képviselőválasztástól tagja az Európai Parlamentnek.
Az EP-elnök feladatai sokrétűek: ellátja a parlamenti plenáris ülések elnökletét, biztosítja az intézmény eljárási szabályzatának betartását, a plenáris ülések megfelelő működését, képviseli a parlamentet, fogadja például az érkező állam- és kormányfőket, emellett aláírásával hitelesíti az EU költségvetését és az úgynevezett együttdöntési eljárással elfogadott jogszabályokat.
Pöttering megválasztásával ideiglenesen az EU mindhárom legfontosabb intézménye kereszténydemokrata irányítás alá került. Az EP mellett a tagországok kormányait képviselő, döntéshozó Európai Tanácsot június végéig Merkel, míg az elsősorban végrehajtó szervként működő Európai Bizottságot 2009-ig a volt portugál kormányfő, José Manuel Durao Barroso vezeti.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista

Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista
2025. szeptember 10., szerda

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme
2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott
2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta
2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard
2025. szeptember 10., szerda

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást

Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást
2025. szeptember 10., szerda

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök