
Egy nappal az ügynökakták közzététele után máris bocsánatkérésre kényszerült az ÁBTL
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán. A közlemény szerint Lezsák Sándor neve ugyan szerepel a mágnesszalagokon, de nem hálózati személyként, hanem megfigyeltként.
2026. november 05., 10:312026. november 05., 10:31
2026. november 05., 11:582026. november 05., 11:58
Az eset hátterében technikai hiba áll, amelynek kivizsgálása és elhárítása folyamatban van. Az adatbázis érintett részének felülvizsgálatát megkezdték, és megteszik a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek megelőzése érdekében – áll az ÁBTL posztjában.
A közlemény azt követően látott napvilágot, hogy Lezsák Sándor, az Országgyűlés korábbi alelnöke, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében kikérte magának, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzék meg, egyben kijelentette: nem volt ügynök, őt figyelték meg.
„Mindenki, aki ezt az aljas hazugságot terjeszti, a bíróság előtt fog felelni érte” – írta, hozzátéve, hogy a jogi út azonban nem teheti jóvá azt az erkölcsi kárt, amelyet ezzel a rágalommal okoznak számára.
– fogalmazott közleményében Lezsák Sándor.
Facebook-oldalán közzétett posztjában a kormányfő így fogalmazott:

Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozta nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.
A történtek fényében az ügynökakták közötti keresést lehetővé tevő weboldal elérhetetlenné tételét követelte a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön. „Az ATV Start ma reggeli műsorában döbbenetes beszélgetés zajlott le. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának igazgatója elismerte, hogy november 4-én olyan emberek nevét hozták nyilvánosságra a »mágnesszalagos lista« részeként, akik valójában megfigyeltek voltak, nem pedig besúgók. Közéjük tartozik Lezsák Sándor is. A Tisza, igazi újkommunista tempóval összemossa az elkövetőket az áldozatokkal” – írta Bóka János Facebook-oldalán.
„Követeljük, hogy Magyar Péter kérjen bocsánatot azoktól, akiket a kommunisták után most a Tisza is megalázott, besározott, emberi méltóságukban meggyalázott. Követeljük, hogy a teljes honlapot tegyék elérhetetlenné addig, amíg megnyugtatóan nem tudják megállapítani, ki volt együttműködő, és ki volt megfigyelt. Követeljük a politikai felelősség megállapítását: Tarr Zoltánnak mennie kell!” – fogalmazott a politikus. Hangsúlyozta, az már hónapok óta világos, hogy nem szolgálja a múlt megértését és feldolgozását, ha állambiztonsági dokumentumokat, amelyeknek egyébként csak egy része maradt fenn, magyarázat és a körülmények ismertetése nélkül ömlesztve nyilvánosságra hozzák.
Úgy folytatta, hogy a Tisza pillanatnyi politikai érdekei szerint megint embereket fordít egymás ellen, hergel és békétlenséget szít. „És a Tisza megint terel. Eltereli a figyelmet arról, hogy képtelen, vagy talán nem is akar kormányozni, az ország valódi problémaival foglalkozni. A Tisza megint átveri az embereket. Ma reggel megtudtuk, hogy a nyilvánosságra hozott nevekkel is átverte” – zárta bejegyzését Bóka János.
Mint ismeretes, több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozta nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján. A Nyitottaktak.hu felületen a számos, 1990 előtti állambiztonsági irattípus közül négy vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé.
„Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával” – értékelt Magyar Péter miniszterelnök, aki szerint a kormányok 36 éven keresztül akadályozták az akták nyilvánosságra hozatalát.

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.
A Romániában található amerikai katonai támaszpontokat is azon potenciális célpontok között tüntette fel két iráni konzervatív lap, amelyekre válaszcsapást mérhetnek egy újabb amerikai és izraeli támadás esetén.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozta nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.
A külföldön élő magyar állampolgárok – legyenek külhoni magyarok vagy külföldön tanulók, dolgozók – szavazási lehetőségeinek egységesítése az egyik fontos módosítás, amelyet az NVI a választásokat érintő jogszabályokra vonatkozóan javasol.
Ilie Bolojan pártelnökkel, korábbi miniszterelnökkel az élen több nemzeti liberális párti (PNL) politikus is elítélte Alice Weidel, az AfD elnökének kijelentését, amelyben a német szociális rendszer lerablásával vádolta meg a románokat.
Az előzetes becslések szerint valószínűsíthető, hogy jelentős győzelmet aratott az ellenzéki Demokrata Párt az Egyesült Államokban kedden megtartott félidős választáson: biztosnak tűnik a képviselőházi és a szenátusi többség átvétele a republikánusoktól.
Nagy-Britannia és Franciaország vezetésével hadgyakorlatot tartanak, amelynek célja annak tesztelése, hogy egy multinacionális erő képes-e Ukrajnába települni, amennyiben békemegállapodás jön létre.
szóljon hozzá!