Hirdetés

Nem rejtegeti magyar állampolgárságát Gubík László

Lelkiismereti, erkölcsi és jogi-szakmai indokok egyaránt közrejátszottak abban Gubík Lászlónál, hogy nemrég – elsőként Szlovákiában – nyilvánosságra hozta: magyar állampolgár lett. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 24 éves jogászhallgatója a Krónikának adott interjúban elmondta: jogi lépéseket tesz, ha a pozsonyi hatóságok megvonják tőle a szlovák állampolgárságot, de abban bízik, hogy Szlovákia eltörli az állampolgársági törvény restriktív előírásait.

Rostás Szabolcs

2011. szeptember 06., 06:482011. szeptember 06., 06:48

– Nem kis feltűnést keltett júliusi bejelentésével, miszerint letette a magyar állampolgársági esküt. Miért döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza a magyar állampolgárság megszerzését, amikor a hatályos szlovák törvények értelmében elveszíti eredeti állampolgárságát az, aki felveszi egy más ország állampolgárságát?

– Elsősorban lelkiismereti okokból, számomra ugyanis a világ legtermészetesebb dolga, hogy magyar állampolgár is legyek. A felmenőim is azok voltak, és bár nem akartak megválni ettől a jogi köteléktől, rákényszerítették őket erre, úgyhogy ez erkölcsi elégtétel is a családnak. E tekintetben kötelességemnek is éreztem felvenni a magyar állampolgárságot. És mivel ez számomra természetes dolog, feltevődik a kérdés: akkor miért titkolnám el, miért kellene rejtőzködnöm a hatóságok elől? Másrészt joghallgatóként már a kettős állampolgárságról szóló törvény megszavazása, majd a szlovák ellentörvény megszületése előtt foglalkoztam a témával, amit belefoglalok a szakdolgozatomba is, úgyhogy számomra szakmai-jogi kérdés is az állampolgárság ügye. Úgy vélem, sikerült rámutatni arra az abszurd jogi helyzetre, arra a sok joghézagra, ami jelenleg Szlovákiában tetten érhető e téren. Bebizonyosodott, hogy a Robert Fico vezette kormány által a határon túli magyarok könnyített honosításáról szóló magyar jogszabályra válaszként hozott törvény nagyon gyors politikai reakció volt, amit jogilag nem szabályoztak tökéletesen. Tehát sokkal inkább politikai válasz volt, mint jogi aktus.

– És mennyiben játszottak közre a politikai ambíciók? Ön a felvidéki Magyar Koalíció Pártja lévai elnöke, valamint az alakulat ifjúsági csoportja, a Via Nova országos alelnöke is.

– Nem vagyok naiv, számítottam arra, hogy bejelentésemnek lesz politikai visszhangja, és érkeznek majd elismerő, biztató, illetve bíráló reakciók, támadások. Hál istennek előbbiek vannak többségben. Engem azonban egyáltalán nem motiváltak politikai ambíciók. Én továbbra is helyi szinten szeretnék foglalkozni a lévai magyar közösséggel, valamint fő célom a felvidéki magyarság megszervezése, hogy erős, ütőképes ifjúsági szervezet által segítsük főleg a fiatalságot, annak érdekeit.

– Úgy tudom, a családja nem örült, hogy ön lett az első, honosítását nyilvánosan vállaló szlovákiai magyar.

– Nem mondanám, hogy nem örültek, de ők is tudták, ez milyen következményekkel járhat, éppen ezért féltenek és óvnak. A magyar állampolgárságom főleg a nagyszüleimnek okozta a legnagyobb boldogságot, őket ugyanis az 1945–1948 közötti vészterhes időkben kitelepítettek szülőföldjükről. Mivel személyes meggyőződésből tettem, amit tettem, lépésemről nem konzultáltam sem az MKP, sem a Via Nova vezetőségével, és a szüleimet is csak az eskütételt megelőző nap értesítettem arról, hogy mi fog történni.

– Ezek szerint azt tervezi, hogy az ELTE-n folytatott tanulmányai után visszatér a szülőföldjére?

– Már tanulmányaim 2006-ban történt megkezdésekor világos volt számomra, hogy a Felvidéken akarok majd elhelyezkedni. Mindezt eddigi tevékenységem is bizonyítja, hiszen minden héten hazajárok Budapestről. Mindenképpen itthon szeretnék boldogulni, a magyar közösségért tevékenykedni, amit nem zár ki, ha az egyetem elvégzése után történetesen Budapesten kapok majd állást. A magyar főváros közelebb esik Lévához, mint például Pozsony, mindössze kétórás autóút a távolság.

– Nemrég arról tájékoztatták a szlovák hatóságok, hogy elveszítette szlovák állampolgárságát, amelyről azonban ön nem hajlandó lemondani. Milyen lehetőségei vannak a szankciók kivédésére?

– A hatóságok reakciója is bizonyítja, hogy számos kérdést nem rendez a törvény, mert nem hoztak végrehajtási rendeletet a jogszabályhoz. A törvényben mindössze az szerepel: nekem bejelentési kötelezettségem van arról, hogy megkaptam egy másik ország állampolgárságát. Én ezt megtettem, mire kaptam egy formanyomtatványt, amelyet ki kellett volna töltenem, és ezáltal lényegében tudomásul vettem volna, hogy megválok a szlovák állampolgárságomtól. Én viszont nem kívánok megválni a szlovák állampolgárságomtól, éppen ezért kitöltetlenül visszaküldtem a papírokat, amire válasz egyelőre nem érkezett. Pontosabban a pozsonyi belügyminisztérium szóvivője ismertette a sajtóban, miszerint július 19-i, azaz a magyar állampolgári eskütétel időpontjától számítva már nem vagyok szlovák állampolgár. De hivatalos értesítést erről még nem kaptam, így majd ennek birtokában tehetem meg a szükséges jogi lépéseket. Egyébként épp ma (hétfőn – szerk. megj.) jött egy újabb levél a szlovák hatóságoktól, amelyben már nem a formanyomtatvány kitöltésére szólítanak, hanem hogy szolgáltassam ki az adataimat, és küldjem el nekik azt a magyarországi okmányt, amely révén ők bizonyságot szereznek arról, hogy magyar állampolgár lettem. Ezt viszont a törvény sehol nem írja elő, úgyhogy nem kötelességem kiszolgáltatni ezeket az adatokat.

– Önhöz hasonlóan hány felvidéki magyar szlovák állampolgárságát vonták meg hasonló okokból?

– Friss adatot nem tudok, de korábban 114 személyről szóltak a hírek, ebből kilencen magyarok, közülük két esetről tudunk. Egyikük Ladislav Sikorcin jégkorongozó, aki a magyar hokiválogatott tagja akart lenni, a másik pedig a dunaszerdahelyi Cséfalvay Pál, aki szintén nyilvánosságra hozta döntését, de velem ellentétben bejelentette azt is, hogy nem kíván tovább szlovák állampolgár lenni. És időközben történt még egy, az enyémhez hasonló bejelentés: Dolník Erzsébet, az MKP volt parlamenti képviselője szintén nyilvánosságra hozta, hogy magyar állampolgár lett, erről a hatóságokat is tájékoztatta, de közölte: nem kíván megválni a szlováktól.

– Lát-e megoldást arra, hogy a szlovák hatóságok megszüntessék a kettős állampolgárokkal szembeni kirekesztő rendelkezéseket?

– Pozsonyban szeptember 6-án kezdődik a parlamenti ülésszak, és úgy tudom, hogy napirendre kerül a téma. A legkézenfekvőbb az lenne, ha nem módosítanák, hanem egy az egyben eltörölnék ezt a restriktív törvényt. Nem is a jogszabályt, hanem annak módosítását, mert az 1993/40-es számú állampolgársági törvényt módosította a Fico-kormány a jelenlegi restriktív módon. Hogy erre megvan-e a politikai akarat, az kiderül, számomra azonban eddig nem úgy tűnt, hogy a képviselők törték volna magukat, hogy javítsanak a helyzeten: bár a jelenlegi kormány programjába ígéretként belekerült, e téren nem történt előrelépés. Amennyiben nem fog, a szlovák alkotmánybírósághoz lehet fordulni, amihez a 150 fős parlamentben 30 honatya aláírására van szükség. Mivel nyilvánvalóan alkotmányellenes törvényről beszélünk, remélem, lesznek annyira bölcsek mind a honatyáink, mind a szlovákiai igazságszolgáltatás, hogy eltörlik a jogszabályt.

– Mivel magyarázza, hogy a Magyarországgal szomszédos államok közül egyedül Szlovákia üldözi a kettős állampolgárokat?

– Szerintem erre elég egyszerű a magyarázat. A Robert Fico és Ján Slota pártjai alkotta szlovákiai koalíció mind politikájában, mind kommunikációjában nyíltan magyarellenes volt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Iráni konfliktus: magas rangú teheráni vezetőt próbált meg kiiktatni az izraeli hadsereg

Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.

Iráni konfliktus: magas rangú teheráni vezetőt próbált meg kiiktatni az izraeli hadsereg
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Kallas szerint Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása

Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.

Kallas szerint Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása
2026. március 17., kedd

Iráni konfliktus: több európai NATO-tagállam is nemet mondott Trump segítségkérésére

Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.

Iráni konfliktus: több európai NATO-tagállam is nemet mondott Trump segítségkérésére
2026. március 16., hétfő

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra

Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
2026. március 16., hétfő

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában
2026. március 16., hétfő

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”

Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak

A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak
2026. március 16., hétfő

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen

Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen
2026. március 15., vasárnap

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké

Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké
Hirdetés
Hirdetés