Négy területfejlesztési egyezményt írnak alá Budapesten

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Hírösszefoglaló • November 16-án, csütörtökön lesz a magyar és a román kormány együttes ülése Budapesten, közölte tegnap a magyar miniszterelnök sajtófőnöke. László Boglár elmondta, a közös kormányülésen – amelyet a budapesti Szépművészeti Múzeum épületében tartanak – napirendre kerülő témákról még tartanak az egyeztetések, az azonban biztos, hogy a fejlesztések kérdése kiemelt téma lesz. Eközben Magyarország és Románia területfejlesztési minisztere tegnap Budapesten tartott megbeszélésén az együttes kormányülés előkészítéseként áttekintette az aláírandó együttműködési megállapodásokat. Lamperth Mónika és Borbély László a találkozó végén újságírók előtt elmondta, a második közös magyar–román kormányülésen a két területfejlesztési miniszter várhatóan négy megállapodást ír majd alá.

Gazda Árpád

2006. november 07., 00:002006. november 07., 00:00


Kormányülés a múzeumban


Lamperth Mónika közölte: az első két megállapodás a Tisza és a Duna vízgyűjtő területének együttes fejlesztését célozza. Mint mondta, „komplex tervek” kellenek a térségek környezetvédelmi, árvízvédelmi és településfejlesztési céljainak megvalósításához.
A harmadik megállapodás célja az, hogy a román és magyar építőipari cégek számára megteremtsék a határ menti együttműködés kereteit versenyképességük elősegítése érdekében – mondta a magyar területfejlesztési miniszter. A negyedik megállapodás településfejlesztési kérdésekről, városrehabilitációs együttműködésről szól. Mindkét fél a jelenleginél szorosabb intézményes együttműködést szorgalmazott az idegenforgalom területén a „térségben gondolkodni” elv alapján. Lamperth Mónika példaként említette az új turistaútvonalak összehangolását.
Borbély László arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország a rövidesen csatlakozó Románia legfontosabb szomszédja. A román területfejlesztési miniszter szerint a második magyar–román közös kormányülés fontos a számukra, és azt tartalommal is meg kívánják tölteni. Borbély a turizmusban rejlő fejlesztési lehetőségekre hívta fel a figyelmet, ám mint mondta, ebben még nagyon sok a tennivaló. A lehetséges fejlesztések között dunai kikötők és jachtkikötők építését említette. Borbély László egy közös pályázat-előkészítő alap létrehozására is javaslatot tett.
Település-, illetve városrendezési kérdésekről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy Romániában átvették a magyar panelprogramnak azt az elemét, amely szerint az állam, az önkormányzatok és a tulajdonosok egyharmados arányban viselik a felújítás költségeit.

--------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista

Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista
2025. szeptember 10., szerda

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme
2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott
2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta
2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard
2025. szeptember 10., szerda

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást

Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást
2025. szeptember 10., szerda

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök