Hirdetés

Navalnij özvegyével és lányával találkozott Biden – Az USA újabb szankciókra készül „Putyin hadigépezete” ellen

•  Fotó: X/President Biden

Fotó: X/President Biden

Joe Biden amerikai elnök a börtönben meghalt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető feleségével, Julija Navalnajával és lányával, Dasával találkozott csütörtökön Kaliforniában.

MTI

2024. február 23., 10:272024. február 23., 10:27

Újságíróknak nyilatkozva az amerikai elnök „hihetetlen bátorságú emberként” jellemezte Navalnijt. Hangsúlyozta, hogy Washington széles körben tervez további szankciókat kivetni Oroszországra.

„Holnap szankciókat fogunk bejelenteni (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) ellen, aki felelős haláláért” – jelentette ki Biden.

Hirdetés

Victoria Nuland megbízott külügyminiszter-helyettes a nap folyamán közölte, hogy szankciók „százait” tervezik a napokban bejelenteni azok ellen, akiket felelősnek tartanak Navalnij haláláért. Mint mondta, a legtöbb büntetőintézkedés „Putyin hadigépezetét” fogja sújtani bezárva a szankciós rendszeren meglévő hézagokat.

A szankciók bevezetését az ukrajnai háború kitörésének második évfordulójára, február 24-re időzítik.

A Fehér Ház közleménye szerint Biden szívből jövő részvétét fejezte ki Navalnij családjának.

korábban írtuk

Navalnij özvegyét fogadták, és keményen üzentek Putyinnak uniós vezetők
Navalnij özvegyét fogadták, és keményen üzentek Putyinnak uniós vezetők

Vlagyimir Putyin orosz elnököt és rezsimjét felelősségre fogják vonni Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus haláláért – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn.

Mint ismeretes, a bebörtönzött orosz ellenzéki aktivista és politikus pénteken, 47 éves korában halt meg a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található sarkvidéki börtönben, ahol 19 éves büntetését töltötte. Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) tájékoztatása szerint Navalnij séta után hirtelen rosszul lett, eszméletét vesztette és meghalt. Halálhíre nemzetközi felháborodást váltott ki, számos ország bekérette a helyi orosz nagykövetet.

korábban írtuk

FRISSÍTVE - Meghalt a börtönben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus
FRISSÍTVE - Meghalt a börtönben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus

Meghalt a börtönben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus – közölte pénteken az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés