
Fotó: Alekszej Navalnij/Instagram
Meghalt a börtönben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus – közölte pénteken az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN).
2024. február 16., 13:462024. február 16., 13:46
2024. február 16., 19:102024. február 16., 19:10
A közlemény szerint a 48. életévében járó Navalnij pénteken séta után rosszul lett, és gyakorlatilag azonnal eszméletét vesztette a Harp településen lévő 3. számú büntetőtelepen, a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben. Haladéktalanul egészségügyi alkalmazottak érkeztek az őrizeteshez, és mentőt is hívtak hozzá.
A tájékoztatás értelmében
Vizsgálat indult annak megállapítására, hogy mi volt Navalnij halálának oka, a FSZIN a központi hivatal operatív, biztonsági és egészségügyi osztályának szakértőiből álló bizottságot küldött a helyszínre. A történteket a Nyomozó Bizottság (SZK) is vizsgálja.
Az állami RT médiaügynökség jól értesült forrásra hivatkozva azt írta, hogy
A büntetés-végrehajtási intézményeket látogató jamali társadalmi megfigyelő bizottság szerint Navalnijnak nem voltak egészségügyi panaszai, és a hozzátartozóihoz sem érkezett ilyen értelmű kérelem.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin elnököt tájékoztatták a történtekről. Marija Zaharova külügyi szóvivő kifogásolta, hogy még a halottkémi vizsgálat sem készült el, de
Navalnij Putyin elnök politikájának bírálójaként vált világszerte ismertté. 2020 augusztusában, egy szibériai út során, nyugati laboratóriumok szerint idegméreggel támadást követtek el ellene.
Külföldi gyógykezelése után, 2021 januárjában visszatért Moszkvába, ahol ezt követően őrizetbe vették, majd az Yves Rocher cég pénzének elsikkasztása címén rá korábban kiszabott felfüggesztett büntetését februárban – a próbaidőre bocsátás előírásainak megsértése miatt – letöltendő szabadságvesztésre változtatták. Később egy moszkvai bíróság, az első üggyel összevontan, kilencévi fegyházra ítélte csalás és a bíróság megsértése miatt. Navalnij az ítélet szerint Vera Akimova bírónőt sértette meg, aki Ignat Artyomenko második világháborús veterán megrágalmazási perén elnökölt.
Az elítéltet először a Vlagyimir környékén lévő pokrovi börtönben tartották fogva, ahonnan előbb egy, ugyanebben a régióban lévő, szigorított rezsimű büntetőtelepre szállították, majd onnan tavaly a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetbe helyezték át.
Charles Michel: Az EU az orosz rezsimet tartja felelősnek Alekszej Navalnij haláláért
Az Európai Unió az orosz rezsimet tartja felelősnek Alekszej Navalnij tragikus haláláért – írta Charles Michel, az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke az X-en közzétett bejegyzésében pénteken.
„Alekszej Navalnij a szabadság és a demokrácia értékeiért harcolt. Ideáljaiért a végső áldozatot hozta” – írta Michel.
A tanács elnöke őszinte részvétét fejezte ki az orosz ellenzéki politikus családtagjainak és „mindazoknak, akik a legsötétebb körülmények között is küzdenek a demokráciáért a világ minden táján”.
„A harcosok meghalnak. De a szabadságért folytatott harc soha nem ér véget” – olvasható Michel bejegyzésében.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejegyzésében azt írta, mélységesen felkavarta és elszomorította Alekszej Navalnij halálhíre.
„Vlagyimir Putyin orosz elnök semmitől sem fél jobban, mint a saját népének ellenvéleményétől. Navalnij halála komor emlékeztető arra, hogy mit képvisel Putyin és rendszere. Küzdjünk együtt azok szabadságának és biztonságának védelméért, akik fel merészelnek lépni az önkényuralom ellen” – hangsúlyozta a bizottság elnöke.
Roberta Metsola, az Európai Parlement elnöke úgy kommentálta az orosz ellenzéki politikus halálhírét, hogy „a világ egy olyan harcost veszített el, akinek bátorságára nemzedékeken át fognak emlékezni”.
„Megdöbbentő a Szaharov-díjas Alekszej Navalnij halála. Oroszország elvette a szabadságát és az életét, de a méltóságát nem. A demokráciáért folytatott küzdelme tovább él” – írta az X-en közzétett bejegyzésében.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
1 hozzászólás