Hirdetés

Nagyszabású ösztöndíjprogramot indít a Magyar Művészeti Akadémia

Évente száz-száz újabb művész vehet részt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ősszel induló, hároméves ösztöndíjrendszerében.

MTI

2018. április 06., 17:322018. április 06., 17:32

2018. április 06., 18:212018. április 06., 18:21

A magyar kultúra történetében példátlan jelentőségű összművészeti ösztöndíjprogram indul el azzal, hogy az MMA minden évben száz-száz 18-50 éves művész részére ítéli meg a három esztendőn keresztül havi bruttó 200 ezer forinttal járó ösztöndíjat - jelentette be pénteken Budapesten a köztestület elnöke. Vashegyi György közölte: a kormány az ösztöndíjrendszer működtetésére idén 96 millió, 2019-ben 384 millió, 2020-ban 672 millió, 2021-től pedig beépülő jelleggel 846 millió forintot bocsát az akadémia rendelkezésre.

Az MMA által képviselt minden művészeti ág képviselői pályázhatnak, ezek között azonban nem szabtak meg kvótákat,

Hirdetés

így tulajdonképpen a különböző műfajok képviselői versenyeznek egymással - mondta el az akadémia elnöke. Az MTI kérdésére válaszolva hozzátette: művészetelméleti szakemberek is részesülhetnek a támogatásban. Nem kizáró ok, ha valaki más művészeti ösztöndíjban is részesül, ám az MMA akadémikusai, a döntőbizottság tagjai, szakértői, továbbá közeli hozzátartozóik nem jelentkezhetnek. A pályázatnak nem feltétele az egyetemi végzettség - számolt be a kiírás részleteiről Vashegyi György.

Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára hozzátette:

a pályázati felhívás április 9-én jelenik meg az mma.hu és az mma-mmki.hu honlapokon, a jelentkezési határidő május 17., az ösztöndíjak folyósítása pedig szeptemberben indul.

Mint felidézte, az MMA elnöksége 2013 őszén tárgyalta először a koncepciót, melyet a kormánnyal együttműködésben mostanra épített ki. Számos ösztöndíj létezik Magyarországon, de nincs még egy ilyen, amely minden művészeti ágat átfog, ráadásul a hároméves kifutás is páratlan - hangsúlyozta. Kucsera Tamás Gergely emlékeztetett arra, hogy eddig évente 36 ösztöndíjat írt ki az MMA; mint hozzáfűzte, ezek be fognak épülni a most induló programba.

Az a 2017. őszi kormányzati döntés, amely lehetővé tette, hogy idén ősztől elinduljon az akadémia ösztöndíjprogramja, a kormányzati ösztöndíjak rendszerét is megerősítette - jegyezte meg. Az MMA és a kormányzat ösztöndíjprogramjai nem felülírják, hanem kiegészítik egymást. A nemzet művészei és a művészeti akadémikusok járandóságai, illetve a művészjáradékok mellett az ösztöndíjprogram egy egységes művészettámogatási rendszer részeként működik majd - mondta el Kucsera Tamás Gergely.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés