A termékek minőségi problémáira hivatkozva leállította a moldovai bor importját az Orosz Fogyasztóvédelmi Szolgálat (Roszpotrebnadzor).
2013. szeptember 11., 15:282013. szeptember 11., 15:28
A döntés ugyanakkor nem feltétlenül élelmiszer-biztonsági megfontolásból született: Moldova a közeljövőben írja alá a társulási szerződést az Európai unióval, amit Moszkva igencsak rossz szemmel néz.
Az orosz fogyasztóvédelem kedden jelentette be, hogy nem folytatódhat a moldovai bor oroszországi exportja. A Roszpotrebnadzor közleménye szerint a tiltás mindaddig fennmarad, ameddig az illetékes moldovai hatóságok nem hozzák meg a bor minőségének garantálására szolgáló intézkedéseket. „Nem kívánjuk gondját viselni a moldovai gazdaságnak” – jelentette ki Genagyij Onyiscsenko, az orosz fogyasztóvédelem vezetője.
Moszkva már korábban jelezte, hogy a moldovai bor importjának leállítását tervezi, ráadásul az utóbbi időben egyre gyakoribbá váltak az orosz fenyegetések Moldovával szemben amiatt, hogy a Pruton túli ország társulási szerződést kíván aláírni az EU-val. Legutóbb épp múlt héten fenyegette meg az országot a chişinăui látogatáson tartózkodó orosz miniszterelnök-helyettes, Dmitrij Rogozin, kijelentve: Moldovának vigyáznia kellene, nehogy megfagyjon a télen, mert ha aláírja a társulási szerződést, Moszkva leállíthatja a földgázszállítmányokat.
A most meghirdetett borembargó kapcsán a szeszes italok minőségét vizsgáló moldovai hatóság vezetője, Rodica Sturza kijelentette: az teljesen nélkülöz minden alapot, mivel – különösen az utóbbi napokban – minden, Oroszországba irányuló borszállítmányt megvizsgáltak, és nem találtak semmilyen kihágást. Hozzátette: azok az orosz kijelentések, miszerint a borban található szennyező anyag mennyisége a megengedett érték hetven-nyolcvanszorosa, egyenesen aberránsak.
A Roszpotrebnadzor ugyanis azt közölte, hogy három borászat – a Purcari, a Cricova és az Aroma – termékeiben talált olyan káros anyagot, amely súlyosan károsítja a vesét és a májat.
Moldova egyik legfőbb exportcikke a bor, amelynek legnagyobb piaca Oroszország: 2013-ban eddig 24,8 millió liternyi szeszes italt szállított Oroszországba, ebből a Roszpotrebnadzor szerint mintegy 29 ezer liter tartalmaz veszélyes anyagokat.
Oroszország egyszer, 2006-ban már betiltotta a moldovai bor exportját, Chişinău pedig akkor is politikai okokat sejtett az ügy hátterében.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!