Hirdetés

Minden orosz kézben a Krímben

Tovább tart az orosz térhódítás az Ukrajnához tartozó Krím félszigeten: orosz katonák hétfőre virradóra elfoglalták a Csornomorszkojében lévő ukrán rakétaegységet.

Hírösszefoglaló

2014. március 10., 17:072014. március 10., 17:07

A fegyveres orosz katonáknak sikerült teljesen az ellenőrzésük alá vonni az egységet. Vladiszlav Szeleznyov, a védelmi minisztérium krími regionális médiaosztályának vezetője a Facebook közösségi portálon csornomorszkojei forrásokra hivatkozva azt írta, hogy hétfőn éjjel helyi idő szerint fél kettő tájban mintegy 200 orosz katona és 14 teherautó jelent meg a Csornomorszkojéban működő rakétatechnikai egységnél. Ostrommal és fegyverhasználattal fenyegetőzve behatoltak a katonai egység területére, lefegyvereztek valamennyi ott lévő katonát, közöttük az őrséget.

Betiltották az ukrán nyelvet

Eközben betiltotta az ukrán nyelv használatát a hivatali ügyintézésben, és az orosz nyelv alkalmazására tér át a speciális jogállású Szevasztopol krími város állami közigazgatási hivatala. Az állami jelentőségű, Kijevvel azonos státusban lévő Szevasztopol állami közigazgatási hivatalának megbízott elnöke, Dmitro Bilik vasárnap rendeletben tiltotta meg az ukrán nyelv használatát a hivatali ügyintézésben és az ügyiratok vezetésében a város területén.

Ugyanezzel az ukázával az oroszt nyilvánította a város állami szerveinek hivatalos nyelvévé – adta hírül hétfőn a Liga.net ukrán hírportál. A rendelet értelmében 2014. március 12-től csak orosz nyelven készülhetnek a hivatalos iratok a szevasztopoli városi közigazgatási hivatalban. Szerhij Akszjonov krími kormányfő hétfőn egy orosz hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy a Krímben szinte senki nem beszél ukránul, ezért a félszigeten két nyelv, az orosz és a krími tatár lesz használatban.

A krími hatóságok emellett utimátumot intéztek egy ukrán alakulat parancsnokaihoz Jevpatorijában: hétfő este 22 óráig arra kell utasítaniuk katonáikat, hogy adják le fegyvereiket, és adják át a létesítményt az orosz Fekete-tengeri Flotta különleges egységének.

Kijevben tárgyalt Corlăţean
Arszenyij Jacenjuk ukrán miniszterelnökkel tárgyalt hétfőn Kijevben Titus Corlăţean román külügyminiszter. Az ukrán kormányfő köszönetet mondott Romániának az országának a közelmúltban nyújtott segítség miatt. A bukaresti diplomácia vezetője közölte: a kijevi összecsapások Bukarestben ápolt 11 sérültje közül hetet hamarosan hazaszállítanak Ukrajnába. Corlăţean ukrán kollégájával, Andrij Gyeszcsicával is találkozott, akivel a határok biztonságának megerősítéséről szóló megállapodást írt alá, majd Alekszandr Turcsinov ukrán államfő is fogadta.

Lekapcsolt ukrán adók, oroszpárti többség

A Krímben egyébként egy kivételével az összes ukrán televíziós csatornát lekapcsolták, helyettük orosz televíziók műsorait sugározzák. Jelenleg az ukrán tévécsatornák közül egyedül a politikailag semleges kijevi Tonis tévé adása fogható az orosz katonák és helyi fegyveresek által múlt héten megszállt Krím félszigeten.

Vasárnapi médiahírek szerint Szimferopol utcáin óriásplakátok tűntek fel, amelyek a helyi lakosságnak azt sugallják, hogy az oroszbarát krími vezetés által március 16-ra kitűzött, a félsziget hovatartozásáról tartandó népszavazáson a „nácizmus” és Oroszország között kell választania.

A reklámtáblák egyik felén a Krím horogkereszttel, a másikon orosz nemzeti színekkel jelölt térképe látható, a két változat közötti választás lehetőségére utaló szöveggel.

Alig egy héttel a népszavazás előtt kiderült amúgy, hogy a Krím lakosságának 80 százaléka támogatja a terület csatlakozását Oroszországhoz. A terület Legfelső Tanácsának (parlament) elnöke, Volodimir Konsztantinov hétfőn kijelentette, hogy másfél héttel ezelőtt még csupán 75 százalékos volt a csatlakozás támogatottsága.

Merkel Putyinnak: jogsértő a népszavazás 

Németország szerint ellentétes az ukrán alkotmánnyal és a nemzetközi joggal a tervezett népszavazás a Krím félsziget hovatartozásáról – jelentette ki a német kancellár az orosz államfővel folytatott vasárnapi telefonbeszélgetés során.

Angela Merkel a török kormányfővel és a kínai elnökkel is egyeztetett vasárnap – törekvései a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című lap szerint arra irányulnak, hogy kialakuljon egy széles nemzetközi koalíció, amely az eddiginél erősebb nyomást gyakorol Moszkvára.  A német kormány közleménye szerint Angela Merkel a Vlagyimir Putyinnal folytatott beszélgetésben sajnálatát fejezte ki azért, hogy továbbra sem sikerült előrelépni az ukrán válságban közvetítő nemzetközi összekötő csoporttal.

Tony Blinken washingtoni helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó egyébként azt közölte: az Egyesült Államok nem fogja elismerni a Krím félsziget Oroszországhoz csatlakozását, ha a régió lakosai így döntenének a jövő héten megrendezendő népszavazáson. A helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó a CNN amerikai hírtelevízióban kijelentette, hogy Oroszország fokozott nemzetközi nyomás alá kerül majd a krími népszavazás következtében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés