Hirdetés

Migránsügy: elkezdtek intézkedni a törökök

Megérkeztek hétfőn reggel az első török összekötő tisztek a görögországi Leszbosz és Híosz szigetére, ami lényeges lépés az Európai Unió és Ankara közötti migrációs egyezmény megvalósítása terén – jelentette a görög média.

Hírösszefoglaló

2016. március 21., 16:132016. március 21., 16:13

2016. március 21., 17:132016. március 21., 17:13

A görög parti őrség egyik munkatársa elmondta a dpa német hírügynökségnek, hogy ezeknek a tisztségviselőknek az lesz majd a dolguk, hogy mintegy „első fokon” eldöntsék, mely migránsokat szállítsák vissza Törökországba azok közül, akik Görögországban nem kapnak menedéket.

Görögországban hiány van mind a menedékjogi szakértőkből, mind pedig a tolmácsokból, akik segítségére a menedékkérelmek kezeléséhez és elbírálásához van szükség. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök a pénteki uniós csúcstalálkozón azt mondta, hogy 2300 szakértőt várnak Görögországba, akik részt vesznek a regisztrálásban és a menekültstátus iránti kérelmek gyorsított elbírálásában.

Az Európai Unió és Törökország között létrejött és szombat éjfél óta érvényben lévő menekültügyi paktum értelmében mindazokat, akik vasárnaptól illegálisan érkeznek Törökország felől a görög szigetekre, vissza fogják küldeni az eurázsiai országba. Csak az maradhat, aki igazolni tudja, hogy Törökországban üldözik. Április 4. után egyúttal megkezdődik legfeljebb 72 ezer szíriai háborús menekült Törökországból Európába történő áttelepítése.

Görögország aggodalmának adott hangot a paktum gyakorlati alkalmazhatósága miatt. A görög hatóságok szerint az egyezménnyel kapcsolatban számos nyitott kérdés van, különösen az újonnan érkezőkkel való bánásmódot illetően. Híosz, Leszbosz és Számosz szigetén újságíróknak arról beszéltek helyi tisztségviselők, hogy nem világos, ki fogja megakadályozni az embereket abban, hogy elhagyjanak egy menekülttábort. Az sem egyértelmű, mi történik akkor, ha egy 500 vagy 1000 fős tömeg nem lesz hajlandó felszállni az őket Törökországba visszaszállítani készülő hajó fedélzetére.

Az egyezmény ellenére nem hagy alább a Görögországba tartó menekültáradat, s hétfőn átlépte az 50 ezret az uniós országban tartózkodó menedékkérők száma, akik a menekültkérdéssel foglalkozó görög válságstáb szerint jelenleg 50 411-en vannak. A Politico című brüsszeli hírportál értesülései szerint Franciaország és Németország összesen hatszáz rendőrt és menekültügyi szakembert küld Görögországba a migrációs egyezmény hatékony végrehajtása érdekében.

Hóvári János történész, turkológus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn azt közölte: Törökország az Európai Unióval kötött megállapodásnak megfelelően megkezdte a görög szigetek felé tartó csempészhajók visszafordítását. A szakértő szerint a következő fél évben derül ki, hogy hatásosan végzi-e a török parti őrség a munkáját. Véleménye szerint korábban azért nem fékezték meg a migrációs áradatot, mert így akarták befolyásolni az EU-val folytatandó tárgyalásokat.

Hóvári János hozzátette: a görögök sem tettek semmit az embercsempészet megállításáért, a migránsok szállításának felszámolása ezért komoly feladat. Közlése szerint jelenleg is 3 millió szíriai menekült tartózkodik Törökországban, többségük a szír határ mentén, arra várva, hogy hazatérhessenek.

Mindeközben a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) vezető politikusai a Törökországból legális úton befogadandó menekültek európai uniós tagállamok közötti szétosztását sürgetik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
Hirdetés