Hirdetés

Migránsexodus gyalog, busszal és vonattal

A hétvégén is a migránsválság határozta meg az európai politikusok napirendjét, a viták középpontjában pedig a migránsok helyzete mellett a magyarországi állapotok álltak.

Krónika

2015. szeptember 06., 15:582015. szeptember 06., 15:58

2015. szeptember 06., 16:062015. szeptember 06., 16:06

Közben a Budapesten, a Keleti pályaudvar előtt táborozó, Németországba tartó vonatokra felszállni akaró illegális határátlépő közül pénteken mintegy ezerkétszázan felkerekedtek, és gyalogszerrel indultak el az osztrák határ felé. A magyar kormány később buszokat bocsátott a rendelkezésükre.

A hétvége leglátványosabb eseményére pénteken kora délután került sor: a budapesti Keleti pályaudvar előtt vonatra váró migránsok közül mintegy ezerkétszázan gyalogszerrel indultak útnak a nyugati határ felé. A menetet nem állították meg, a rendőrség biztosította az utat. A migránsok menete Budapesten végighaladva kiért az M1-es autópályára, ahol szintén a rendőrség biztosította őket, és irányította a gépjárműforgalmat.

Több migránst kell befogadnia Romániának?
Romániának az előzetesen jóváhagyott 1785 helyett közel hétezer migránst kellene befogadnia – adta hírül a Daily Mail című brit lap.
 A csoport a zsámbéki lehajtónál tért éjjeli pihenőre, ám nem sokáig maradtak ott: Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, az operatív törzs úgy döntött, buszokat bocsát a gyalog elindult, illetve a Keletinél maradt migránsok rendelkezésére, azokkal szállítják őket a hegyeshalmi határátkelőkhöz. Hozzátette ugyanakkor: ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az osztrák hatóságok át is engedik őket.

Hamarosan azonban ez a probléma is megoldódott, miután Werner Faymann osztrák kancellár Facebook-oldalán közölte: Angela Merkel német kancellárral való egyeztetése után Orbán Viktort is tájékoztatta, hogy Ausztria és Németország megengedi, hogy a migránsok az országukba utazzanak. Ennek nyomán szombaton hajnalban a migránsok gyalogszerrel átkeltek a határon, ahol az osztrákok tapsolva, éljenezve fogadták őket „Welcome” feliratokkal. Az önkéntesek étellel és itallal kínálták őket. A migránsokat különvonatokkal szállították tovább Bécsbe, majd Münchenbe.

Közben a Keletinél és más helyszíneken konfliktusok is támadtak. A Keleti pályaudvarnál péntek délután verekedés tört ki a feltehetően radikális magyar futballszurkolók és illegális bevándorlók között. A rendőrök közbeavatkoztak és a két csoportot szétválasztották.

Bár a közel 4500 migránst mintegy száz busszal szállították el, és egy időre kiürült a Keleti környéke, hamarosan ismét gyülekezni kezdtek, arra számítva, hogy őket is tovább viszik. Kovács Zoltán kormányszóvivő azonban közölte: a migránsok elszállításáról pénteken született döntéssel a kormány célja a veszélyhelyzet elhárítása volt, így az intézkedés egyszeri volt.

Szombaton azonban újabb, mintegy ezerfős csoport indult útnak, majd a biatorbágyi vasútállomáson vonatra szálltak, és így folytatták útjukat Ausztria felé. Egy másik, szintén ezer fős csoport a Déli pályaudvaron szállt vonatra. A debreceni befogadó-állomásról ugyancsak vonattal indultak útnak Nyugat felé. Közben pedig a vámosszabadi nyílt befogadó-állomásról kétszázan gyalog indultak útnak Bécs felé. A német kormány összesen mintegy hétezer menekülttel számol, kiket szétosztanak a tartományok között. Ebből szombaton 6780 érkezett Bajorországba.

 

A migránsáradat mindazonáltal nem csitul: pénteken és szombaton közel háromezer illegális bevándorlót vettek őrizetbe Magyarországon, ráadásul szombaton több mint ötezren érkeztek a szerb–macedón határra Görögországból.

Közben vasárnap Bécsből egy mintegy 130 autóból álló konvoj indult Magyarországra, hogy a menekülteket átszállítsa. Az osztrák rendőrség figyelmeztette a résztvevőket: embercsempészet miatt felelősségre vonhatók lehetnek.

Orbán: meg kell védeni a határokat

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Somogy megyei Kötcsén, a polgári piknik helyszínén szombaton közölte: többször is beszélt a kialakult helyzetről telefonon, a jövő héten pedig személyesen is találkozik Werner Faymann osztrák kancellárral. Megjegyezve: az általa is osztott magyar felfogás szerint „a határok megvédése nélkül semmilyen európai intézkedésnek nincs értelme”.

„Egész addig, amíg nem tesszük világossá a bevándorlók számára, hogy az európai határokat mindenki megvédi, tehát nemcsak Spanyolország és nemcsak Magyarország, hanem mindenki megvédi, és képesek vagyunk ellenőrzött keretek között tartani a bevándorlást (...), addig tízmilliók fognak jönni. Addig jönnek, amíg ezt meg nem tesszük. És én úgy látom, hogy Európában haboznak a politikusok, hogy ezt kimondják” – fogalmazott Orbán Viktor.

A kormányfő a legfőbb feladatként a külső határok megvédését és a belépés rendezett keretek közé terelését nevezte meg, hangot adva azon álláspontjának, hogy „Európában alábecsülik ennek a kockázatnak a mértékét\", hiszen nem 150 ezer, kvótával szétosztható emberről vagy egy félmilliós tömegről van szó, hanem „milliókról, tízmilliókról”.

A bevándorlás utánpótlása kimeríthetetlen – jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, egyre többen jönnek nem háború sújtotta régióból, a jobb élet reményében. „Ha mindenkit beengedünk, tönkretesszük Európát” – mondta, hozzáfűzve, hogy a jövő héten megerősítik a határőrizetet, de parlamenti támogatásra is szükség lesz, például a honvédség ilyen helyzetekben bevethetővé tételének megszavazásával. A miniszterelnök azt mondta, „nagyon nehéz lelki helyzet” a jelenlegi, hiszen „mindenki sajnálja azokat, akikkel szemben fel kell lépni”, ám nem megoldás, hogy ezek az emberek „fogják magukat és megbénítják egy ország életét”.

„Együttműködést és rendezettséget kell kikényszeríteni az ő oldalukról is, anélkül, hogy közben fizikai erőszakot alkalmazna” a rendőrség – mondta Orbán Viktor a migránsokra utalva és elismerését fejezte ki a rendőrség teljesítménye iránt.

Egyébként szombaton Orbán Angela Merkel német kancellárral is telefonos egyeztetést folytatott a migrációs válságról. Anémet kancellár és a magyar miniszterelnök egyetértett abban, hogy mind Magyarország, mind Németország betartja európai kötelezettségeit, beleértve a dublini megállapodásból származó kötelezettségeket.

Angela Merkel és Orbán Viktor egyetértett abban is, hogy a menekültek szombati továbbutazására a magyar határon kialakult szükséghelyzet alapján került sor, és – mint azt már előző nap hangsúlyozták – kivételes esetet jelentett. Merkel egy szombati lapinterjúban megerősítette: Németországban a politikai menedékjogra jogosult emberek befogadásának nincs felső határa, ugyanakkor mindazoknak, akik nem szorulnak védelemre, vissza kell térniük a hazájukba.

A német kormánypártok egyike, a bajor konzervatív Keresztényszociális Unió (CSU) bírálja Angela Merkel kancellár döntését. Joachim Herrmann bajor belügyminiszter már szombaton bírálta a szövetségi kormány döntését. A Magyarországról Ausztrián keresztül érkező menedékkérők beengedése „teljesen rossz jelzés”, és a döntést korrigálni kell – mondta.

Szijjáró Péter magyar külügyminiszter szombaton elmondta: a migrációs válsággal kapcsolatban hat pontban értenek egyet az Európai Unió tagállamai. Az uniós külügyminiszterek luxembourgi informális tanácskozását követően elmondta, a miniszterek kivétel nélkül nehéz helyzetben lévő országnak nevezték Magyarországot, hangsúlyozva, hogy ezt el is kell ismerni.

Abban sincs nézeteltérés, hogy a megoldásba be kell vonni a kiindulási és tranzitországokat, hatékonyabbá kell tenni az uniós kívüli országokkal kötött, úgynevezett visszafogadási megállapodásokat, és különbséget kell tenni a menekültek és a gazdasági bevándorlók között.

Kiálltak Magyarország mellett a visegrádi kormányfők

Mindeközben kiállt Magyarország mellett a cseh, a lengyel és a szlovák kormányfő abban a közös nyilatkozatban, amelyet a négy visegrádi ország miniszterelnökének a migrációs válsággal foglalkozó pénteki rendkívüli prágai találkozóján fogadtak el. A kormányfők ismét elutasították a menekültek kötelező befogadási kvótáit, amelyeket Brüsszel javasolt.

Orbán Viktor miniszterelnök köszönetet mondott cseh, szlovák és lengyel kollégájának a támogatásért, és méltatta a cseh és a szlovák belügyminiszter pénteki bejelentését is, amely szerint Csehország és Szlovákia kész vasúti folyosót létesíteni a migránsok Magyarországról Németországba jutásához.

Tranzitzónák jönnek létre a határon, módosul a Btk.

Eközben a budapesti parlament pénteken kivételes eljárásban törvénycsomagot fogadott el a tömeges beváéndorlás kezelésére. Eszerint tranzitzónákat alakíthatnak ki a határon, létrejön egy új jogi kategória, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet és 15-étől módosul a büntető törvénykönyv (Btk.). Pintér Sándor belügyminiszter tíz jogszabályt módosító – összegző módosító javaslattal kiegészített – előterjesztését fideszes, KDNP-s és jobbikos képviselők 140 igen szavazatával, 33 MSZP-s, LMP-s, DK-s, együttes, illetve PM-es nem ellenében hagytak jóvá a Házban.

A törvény bevezeti a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalmát, ezt az érintett megyei vagy fővárosi rendőrfőkapitány és a menekültügyi hatóság vezetőjének kezdeményezésére, miniszteri javaslatra a kormány rendelheti el legfeljebb fél évre, ám utána meghosszabbíthatják.  

Putyin: a menekültválság oka Washington elhibázott közel-keleti politikája

Vlagyimir Putyin szerint az európai menekültválság előrelátható volt, és elsősorban Washington elhibázott közel-keleti politikája tehető érte felelőssé. Az orosz elnök pénteken Vlagyivosztokban, a Távol-Kelet fejlesztésének szentelt nemzetközi gazdasági fórumon beszélt erről. Putyin felhívta a figyelmet arra, hogy az európai migránsválság „teljesen előrelátható” volt. Moszkva többször figyelmeztetett arra, hogy súlyos problémák adódhatnak, ha – mint fogalmazott – Oroszország „úgynevezett partnerei” folytatják azt a „téves külpolitikát”, amelyet ma is folytatnak, kiváltképpen a muzulmán világban, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában.

„Mi is ez a politika? Ez a saját normák ráerőltetése, figyelmen kívül hagyva a régió történelmi, vallási, nemzeti és kulturális sajátosságait... Ez elsősorban természetesen amerikai partnereink politikája. Európa vakon követi ezt a politikát az úgynevezett szövetségi kötelezettségek keretein belül, majd maga cipeli a terhet” – mondta Putyin, és megjegyezte, hogy elképesztették az európai migránsválság kezelésére vonatkozó amerikai bírálatok.

Az orosz elnök szerint a menekültválság megoldásának első lépéseként a nemzetközi közösségnek közös erővel kell fellépnie a terrorizmus és szélsőségesség ellen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés