Hirdetés

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

Merz

Bajban. Az AfD Mecklenburg-Elő-Pomerániában az élen végzett, Friedrich Merz kancellár katasztrofálisnak nevezte az eredményt a CDU számára

Fotó: Friedrich Merz/Facebook

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni és folytatni a koalíciós kormánya által megkezdett reformokat.

Balogh Levente

2026. szeptember 21., 10:002026. szeptember 21., 10:00

„Ezek a reformok az ellenszerei a tekintélyelvűségnek, amely az autoriter rendszerek iránti vonzódás révén mint a méreg egyre mélyebbre hatol bele társadalmunk szövetébe” – hangoztatta Merz az ARD és a ZDF közszolgálati televízió exit poll-felméréseinek közzé tételét követően elmondott beszédében.

„Az a feladat, amely most előttünk áll, gerincességet, határozottságot és türelmet igényel” – mondta. „Ilyen leszek a CDU pártelnökeként és mindenekelőtt országunk szövetségi kancellárjaként” – szögezte le.

Hirdetés

A változások – fogalmazott a kancellár – sokaknak jelentenek majd terhet és újabb bizonytalanságot.

Egyes ágazatokban a hatás csak egy bizonyos idő elteltével mutatkozik majd meg.

„És éppen ezért nem szabad ezeket a döntéseket most elhalasztani. A reformoknak jönniük kell!” – szögezte le. „Vállalom ezt a felelősséget, mert szeretném előrébb vinni országunkat”– fűzte hozzá.

korábban írtuk

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Hangsúlyozta, hogy Németország képes a reformokra.

Katasztrofálisnak nevezte pártja eredményeit a vasárnapi tartományi választásokon. Mecklenburg-Elő-Pomerániában a CDU az exit poll-felmérések szerint körülbelül 5 százalékot el. Mint mondta, nincs ezen mit szépíteni. „A CDU harcolt, de a végén felőrlődött az SPD (szociáldemokraták) és AfD (Alternatíva Németországnak) közötti küzdelemben” – tette hozzá.

Alice Weidel, az AfD társelnöke felszólította a kancellárt, hogy vonja le a következtetést pártja gyenge szerepléséből.

A ZDF közszolgálati televíziónak nyilatkozva Weidel kijelentette: a CDU azért teljesített olyan gyengén Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben, de szövetségi szinten is, mert mint néppártot leváltotta az AfD. „Ez pedig szövetségi szinten valójában egyértelműen azt jelenti, hogy Friedrich Merznek le kell vonnia a tanulságokat. Ezt pártja és Németország érdekében is meg kell tennie” – fűzte hozzá.

Tino Chrupalla, az AfD másik társelnöke a párt mecklenburg-elő-pomerániai eredményeit szenzációsnak nevezte, és kijelentette, hogy a választók „világos kormányalakítási megbízást” adtak nekik a tartományban. Kijelentette: reméli, hogy Merz lemond, mert az – mint fogalmazott – Németország számára „megkönnyebbülés” volna.

Az ARD és a ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint

a radikális jobboldali AfD párt kaphatta a legtöbb szavazatot az északkelet-németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban vasárnap megrendezett választásokon.

A párt a voksok 37-38 százalékát tudhatja magáénak a szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló felmérés alapján. Az előző tartományi választáson, 2021-ben az AfD 16,7 százalékot szerzett.

A szociáldemokraták (SPD) szoros küzdelemben a második helyen a voksok 35,5-36,5 százalékára számíthatnak. Az SPD 2021-ben 39,6 százalékot szerzett a tartományi választáson.

korábban írtuk

Exit poll: tarolhatott az AfD Szász-Anhaltban, közel a szélsőjobboldal világháború óta nem látott előretörése
Exit poll: tarolhatott az AfD Szász-Anhaltban, közel a szélsőjobboldal világháború óta nem látott előretörése

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az exit poll-felmérések szerint.

A radikális Baloldal (Die Linke) 6-7,5 százalékot kaphatott, miután 2021-ben 9,9 százalékot szerzett.

Bizonytalan egyelőre, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU) bekerül-e a tartományi törvényhozásba a felmérések szerinti 5-5,5 százalékos eredményével.

Ez a kereszténydemokraták tartományi választáson valaha elért leggyengébb eredménye.

A CDU 2021-ben 13,3 százalékot szerzett.

Szintén bizonytalan, hogy bekerülnek-e a tartományi parlamentbe a Zöldek 5,5 százalékos várható eredménnyel. 2021-ben még a voksok 6,3 százalékát szerezték meg.

Hasonlóan aggódhat a parlamenti küszöb el nem érése miatt a populista Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) a felmérések szerint 4,8-5 százalékos eredményével.

A liberális FDP kikerül a parlamentből 1-1,2 százalékos eredményével. Az FDP 2021-ben még 5,8 százalékot szerzett.

Milyen eredményeket ért el az elmúlt években az AfD?

Az utóbbi két év németországi választásain az AfD látványosan erősödött, és több történelmi eredményt is elért:

  • 2024-es európai parlamenti választás: országosan 15,9%, ezzel a második legerősebb párt lett az uniós választáson. 2019-hez képest 4,9 százalékponttal javított, és 15 európai parlamenti mandátumot szerzett.
  • 2024-es keletnémet tartományi választások: Türingiában 32,8%-kal első lett, ami az AfD első tartományi választási győzelme volt. Szászországban 30,6%-kal második, Brandenburgban pedig 29,2%-kal második lett.
  • 2025-ös szövetségi parlamenti választás: az AfD 20,8%-ot ért el, ami több mint kétszerese a 2021-es 10,3%-nak. A Bundestagban 152 mandátumot szerzett, 69-cel többet, mint 2021-ben.

Vagyis 2024–2025-ben az AfD a német politika egyik legnagyobb választási nyereségét produkálta: országos támogatottsága mintegy 10%-ról 21%-ra nőtt, és különösen Kelet-Németországban vált erős politikai tényezővé.

2026-ban az AfD három fontos tartományi választáson indult, és mindkettőn bejutott a parlamentbe:

  • Baden-Württemberg – 2026. március 8.: az AfD 18,8%-ot szerzett, és 35 mandátumot kapott.
  • Rajna-vidék–Pfalz – 2026. március 22.: 21,3%-ot ért el, ami 24 mandátumot jelentett. Ezzel a párt a második legerősebb erő lett a tartományi parlamentben a CDU mögött.

A 2026. szeptember 6-i szász-anhalti tartományi választáson az AfD 43,8%-ot szerzett a második szavazatokból, így messze a legerősebb párt lett.

Ez 23 százalékpontos növekedés a 2021-es 20,8%-hoz képest.

Ugyanakkor nem szerzett abszolút többséget: az 83 fős Landtagban 42 mandátum kellene ehhez, az AfD-nek pedig 39 lett. Ugyanakkor ez a párt történetének legerősebb eredménye tartományi választáson.

Mit jelenthet ez Friedrich Merz számára?

A CDU eredménye nyomán Fridedrich Merz kancellár nehéz helyzetbe került, hiszen erősödhet a párton belüli vezetési vita.

A CDU két héten belül másodszor szenvedett súlyos tartományi vereséget: előbb Szász-Anhaltban, most Mecklenburg-Elő-Pomerániában. A ZDF szerint a Merz személyéről szóló vita valójában nem tűnt el, csak egyelőre elhalasztódott.

A vereség nyomán nőhet a nyomás a kormány politikájának módosítására.

A választási eredmény újabb jele annak, hogy a CDU keletnémet tartományokban komoly szavazói veszteségekkel szembesül, miközben az AfD jelentősen erősödött.

Merz tekintélye a CDU-ban gyengülhet, különösen akkor, ha a párt vezetői és tartományi politikusai úgy értékelik, hogy a szövetségi kormány politikája hozzájárul a rossz eredményekhez. A választás előtt már felmerült egy esetleges vezetőváltás lehetősége is.

A kancellári poszt közvetlen elvesztése azonban nem következik automatikusan a választásból.

A következő időszak kulcskérdése az uniós és szövetségi koalíciós politika lehet: a CDU/CSU-n belül az lesz a vita tárgya, hogy Merz jelenlegi irányvonalát kell-e folytatni, vagy bizonyos ügyekben változtatni kell a politikán.

Exit poll: a Baloldal vezet a berlini tartományi választásokon
A radikális Baloldal (Die Linke) vezet a Berlinben vasárnap megrendezett tartományi választásokon az ARD és a ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint.
A német fővárosban a szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló felmérés alapján a Baloldal a szavazatok 24,5-26 százalékát szerezhette meg és ezzel megelőzhette a tartományban jelenleg a szociáldemokratákkal koalícióban kormányzó Kereszténydemokrata Uniót (CDU), amely a voksok 20 százalékát kaphatta meg. A Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD) körülbelül 12 százaléka lehet. A legutóbbi tartományi választásokon, 2023-ban a Baloldal 12,2, a CDU 28,2, az SPD pedig 18,4 százalékot szerzett meg.
A Zöldek 15-15,5 százalék körüli eredményre számíthatnak, míg 2023-ban 18,4 százalékot kaptak. Az Alternatíva Németországnak (AfD) a voksok 13,5-16 százalékát kaphatta meg, és ezzel javíthatott 2023-as eredményén, amikor is 9,1 százalékot szerzett meg a szélsőjobboldali párt. A populista Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) a felmérések szerint 5 százalékos eredményével átlépheti a parlamenti küszöböt.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
2026. szeptember 17., csütörtök

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia

Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően

Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően
2026. szeptember 16., szerda

Óriási összegeket emésztett eddig fel az iráni háború, és még messze a vége. De mekkora kárt okozott Romániának?

Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.

Óriási összegeket emésztett eddig fel az iráni háború, és még messze a vége. De mekkora kárt okozott Romániának?
2026. szeptember 16., szerda

Erősebb, függetlenebb Európát vizionál Ursula von der Leyen, szó esett a magyarországi választásokról is

Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.

Erősebb, függetlenebb Európát vizionál Ursula von der Leyen, szó esett a magyarországi választásokról is
Hirdetés
2026. szeptember 15., kedd

Az ukrajnai vagy az iráni háború okoz nagyobb problémát a világ üzemanyag-ellátásában?

Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt állította, hogy Ukrajna és Oroszország megállapodott az „energetikai célpontok” elleni támadások leállításáról, miközben világszerte tovább emelkednek az üzemanyagárak.

Az ukrajnai vagy az iráni háború okoz nagyobb problémát a világ üzemanyag-ellátásában?
2026. szeptember 15., kedd

Távozik Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet éléről

Benyújtotta felmondását Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.

Távozik Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet éléről
2026. szeptember 15., kedd

Tarr Zoltán kirúgta Schmidt Máriát, ideiglenesen bezár a Terror Háza Múzeum

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedd reggel a Facebook-oldalán jelentette be, hogy kirúgta Schmidt Máriát, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját, és ideiglenesen be is zárják az intézményt a látogatók előtt.

Tarr Zoltán kirúgta Schmidt Máriát, ideiglenesen bezár a Terror Háza Múzeum
Hirdetés
Hirdetés