Hirdetés

Merényletsorozat rázta meg az EU fővárosát

Merényletsorozat rázta meg kedden reggel Belgium és az Európai Unió fővárosát, ahol két helyszínen történt robbanás. A Zaventem repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson bekövetkezett detonációnak legkevesebb 34 halottja és több mint 200 sérültje van. A merényletek során két magyar állampolgár megsebesült. A terrortámadásoknak nincsenek magyar vagy román állampolgárságú áldozatai. 

Krónika

2016. március 22., 11:072016. március 22., 11:07

2016. március 22., 18:342016. március 22., 18:34

Az Iszlám Állam magára vállalta a merényleteket

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet magára vállalta a Brüsszelben elkövetett merényleteket: ezt az IS az Amaq nevű hírügynökségen keresztül közölték. Az Iszlám Állam hívei a nap folyamán több fórumon keresztül is örömüket fejezték ki a tragédia láttán, egyesek pedig azt hagoztatták, hogy „sokkal rosszabb következik.”

Hivatalos adatok szerint 34-re emelkedett a brüsszeli merényletsorozat halálos áldozatainak száma. Maggie De Block belga egészségügyi miniszter közölte: a zaventemi repülőtéren legkevesebb 14 ember halt meg. A Maelbeek metróállomáson történt merényletben a belga tömegközlekedési társaság hivatalos adatai szerint eddig 20 ember életét követelte a támadás.

Később Yvan Mayeur, a belga főváros polgármestere is megerősítette, hogy a metróállamáson húszan vesztették életüket, és már 106 sebesültről beszélt. A politikus tájékoztatása szerint a helyzet rendkívül kaotikus a Maelbeek metróállomásnál. Mint mondta, jelenleg is folyik az áldozatok azonosítása, számuk pedig tovább nőhet.

A belga főváros tűzoltóságának szóvivője pedig azt közölte, hogy a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren elkövetett merényletben 14-en meghaltak és 96-an megsebesültek, így összesen a 34 áldozat mellett több mint 200-an sérültek meg a két helyszínen történt robbantásban.

A brüsszeli közlekedési vállalat közben részleteket közölt a Maelbeek állomáson történt terrortámadásról. Az STIB szerint a három kocsiból álló szerelvény az Arts-Loi állomás felé indult, amikor a középső kocsiban megtörtént a robbanás. A kocsi ekkor még az állomás területén volt, ezért a vezető azonnal megállította a szerelvényt, majd evakuálta az utasokat.

Fel nem robbant pokolgépet és gépkarabélyt is találtak a repülőtéren

Egy fel nem robbant pokolgépet és egy Kalasnyikov típusú gépkarabélyt is találtak a rendőrök a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren – jelentette a VRT nevű helyi közszolgálati televízió.

A csatorna tájékoztatása szerint a robbanóövet hatástalanítani fogják a tűzszerészek. A hatóságok találtak egy gyanús csomagot a Brüsszeli Egyetemen is, jelenleg azt is vizsgálják.

A VRT emellett arról is beszámolt, hogy kiürítették a Tihange település közelében található atomerőművet. Korábbi hírek szerint fokozott biztonsági intézkedéseket rendeltek el a nukleáris létesítményeknél.


Rajtaütések Brüsszelben

A belga sajtó szerint jelenleg folyamatban vannak rajtaütéses akciók Brüsszelben, de egyelőre semmilyen részletet nem tudni. A brüsszeli ügyészség több korábbi brüsszeli rendőri akcióhoz hasonlóan arra kérte a belga sajtót, hogy ne számoljanak be folyamatban lévő műveletekről. A Daily Mail közben azt írta, hogy a rendőrök átnézik a reptéri térfigyelők több órányi felvételét, amiken állítólag az is látható, ahogy az egyik merénylő működésbe hozza a robbanómellényét.

Az első, kettős robbanás a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren történt. Megerősítették, hogy a reptéren öngyilkos merénylő robbantott. 

Belga kormányfő: megtörtént, amitől tartottunk

Charles Michel belga miniszterelnök délben rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy még mindig nem tudják pontosan, hány áldozatot követelt a reggeli merényletsorozat. A politikus annyit mondott, hogy „sok a halott, és sokan megsebesültek”, köztük külföldi állampolgárok is. Charles Michel mindenkit türelemre és óvatosságra intett.

„Megtörtént, amitől tartottunk, fekete nap ez Belgium számára” – jelentette ki sajtótájékoztatóján a belga kormányfő, aki azt is közölte, hogy megerősítik a katonai jelenlétet a belga főváros utcáin.

Tőkés László éppen Brüsszelbe készült

Tőkés László éppen kedden készült Brüsszelbe, az Európai Parlamentbe repülni, amikor a belga fővárosban bekövetkeztek a merényletek. A történtek nyomán kibocsátott közleményében az EP-képviselő isten- és embertelen erőszakos cselekményeknek nevezi a terrortámadásokat, amelyek szerinte arra figyelmeztetnek, hogy a szemünk előtt egy valóságos háború van kibontakozóban, melynek célpontja maga Európa.

„A brüsszeli terrortámadások vízválasztót kell jelentsenek az európai terrorizmus elleni és a migrációs politikában. Az Unió eddigi, egészében véve elhibázott politikáját felülvizsgálva: közös erővel meg kell védenünk Európát és országainkat!” – állapította meg Tőkés László. 

Két magyar is megsérült a keddi brüsszeli robbantásokban – mondta az M1 aktuális csatornának Nagy Zoltán brüsszeli nagykövet.

A nagykövet ugyanakkor hozzátette: magyar halálos áldozatról nincs tudomásuk. Nagy Zoltán hangsúlyozta: a konzuli részlegen keresztül igyekeznek minden szükséges tájékoztatást megadni. 

Nagy Zoltán arról is beszámolt, hogy a robbantások helyszíneit ők sem tudják megközelíteni, de nem is tanácsos odamenni, a tömegközlekedés leállt, csak gyalog lehet közlekedni.
A Brüsszelben tartózkodóknak azt tanácsolta, maradjanak a szállodájukban akkor is, ha már nincs fizetve a szállásuk.

Cioloș: nincsenek romániai áldozatok

Dacian Cioloş kormányfő a Lazăr Comănescu külügyminiszterrel és Gheorghe Tinca brüsszeli nagykövettel folytatott megbeszélése nyomán kedden délben úgy nyilatkozott, hogy nincsenek román állampolgárságú áldozatai a belga fővárosban elkövetett támadássorozatnak.

A miniszterelnök közölte, hogy Románia brüsszeli diplomáciai képviseleteinek teljes személyzetét mozgósították annak érdekében, hogy szükség esetén segítséget nyújtsanak a román állampolgároknak. Konzuli szolgálatot létesítettek az amszterdami repülőtéren is, miután a Tarom román légitársaság egyik brüsszeli járatát a holland főváros légikikötőjébe irányították át a történtek miatt.

Sajtóhírek szerint a robbanások a repülőtér indulási oldalán történtek az American Airlines légitársaság irodája közelében. A televíziós csatornák által sugárzott képek tanúsága szerint számos rendőrt és mentőt vezényeltek a helyszínre. A légikikötő felett fekete füst gomolygott.

Egy Genfből érkező utas elmondása szerint nagy erejű robbanás rázta meg a Zaventem repülőteret, amely leszakította a váróterem álmennyezetét és megrongálta a vízvezetékeket. A padlót vízzel keveredett vér borította.

A szemtanúk szerint lövések is dördültek és arab nyelvű kiabálások hallatszottak közvetlenül a kettős robbanás előtt – írta korábban a La Derniére Heure című belga napilap. Egy várakozó utas elmondása szerint a robbanás pillanatában embereket emelt a magasba a detonáció, majd úgy estek vissza a földre, akár a zsákok.

A helyi hatóságok bejelentették, hogy kiürítik és lezárják a légikikötő épületét. Az érkező járatokat más repülőterekre terelik át. A környéken a vonatközlekedést is felfüggesztették. Szemtanúk szerint az első detonáció után mindenki rohanni kezdett a kijárat felé. A helyszínen mindenhol otthagyott csomagok hevernek.

A La Derniére Heure című belga napilap internetes felületén arról írt, hogy szemtanúk szerint lövések dördültek és arab nyelvű kiabálások hallatszottak a Zaventem repülőtéren, közvetlenül a kettős robbanás előtt.

Robbantás a metróban is

Nem sokkal a repülőtéri incidens után robbanás történt a Maelbeek nevű brüsszeli metróállomáson is, az uniós intézmények közelében. A brüsszeli tömegközlekedési vállalat (STIB) azt közölte, hogy lezárták az összes metróállomást a belga fővárosban, miután füstöt észleltek az uniós intézmények közelében.

A Maelbeek metrómegálló bejárata közelében a mentőalakulatok rögtönzött központot hoztak létre egy helyi bárban. A helyszínre érkező rendőrök biztonsági kordot vontak a metró bejárata köré.

„A metró éppen elindult a Maelbeek megállóból, amikor nagy robbanást lehetett hallani. Rengetegen voltak a metrón, azonnal kitört a pánik\" – mondja egy 32 éves fiatalember, akinek súlyosan megsérült az arca a detonáció következtében.

Az egyik helyszínen tartózkodó riporter arról számolt be, hogy többen véres arccal menekültek a metrómegállóból. Két embert hordágyon azonnal elszállítottak. A detonációt követően többen a síneken futva menekültek el az állomásról. A metró lejáratánál sokáig fekete füst gomolygott a helyszínen lévő újságírók beszámolói szerint.

Jan Jambon belga belügyminiszter korábban bejelentette, Belgiumban elrendelték a legmagasabb, negyedik szintű terrorkészültséget a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren kedd reggel történt kettős robbanás után.

A robbantássorozat miatt leállították a teljes tömegközlekedési hálózatot, és lezárták a főbb vasútállomásokat a belga fővárosban – jelentette be a brüsszeli tömegközlekedési vállalat (STIB). A lakosságot arra szólították fel a hatóságok, hogy maradjon ott, ahol van.

Biztonsági okokra hivatkozva lezárták az autóközlekedést segítő alagutakat is Brüsszelben – közölte rendőrségi forrásra hivatkozva a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap. A rendőrség a város alatt kialakított, a forgalom gyorsítása érdekében épített valamennyi közlekedési alagutat lezárta.

A Le Figaro arról ír honlapján, hogy a brüsszeli székhelyű Európai Bizottság arra kérte dolgozóit, kedden ne menjenek be a munkahelyükre, hanem biztonsági okokból maradjanak otthon.

A bizottság irodáihoz közel lévő Európai Parlament azonban zavartalanul működik tovább – közölte az EP szóvivője. Roberto Gualtieri, a gazdasági bizottság elnöke ugyanakkor azt mondta: a merényletek miatt felfüggesztették az éppen folyó bizottsági meghallgatást.

Donald Tusk: az EU fel fog lépni a terror ellen

Donald Tusk, az uniós állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács elnöke elítélte a támadást, és részvétét fejezte ki az áldozatoknak, valamint hozzátartozóiknak. „Az európai intézményeknek Brüsszel ad otthont Belgium kormányának és népének nagylelkűségének köszönhetően. Az Európai Unió most viszonozza a szolidaritást és beteljesíti a szerepét, hogy segítse Brüsszelt, Belgiumot és egész Európát a terrorveszély elleni fellépésben\" – fogadkozott Donald Tusk.

Bőröndökkel gyalogolnak az emberek a körgyűrű környékén

Bőröndökkel és reptéri poggyászkocsikkal gyalogolnak az emberek a brüsszeli körgyűrű környékén, mivel a belga fővárosban teljesen leállt a tömegközlekedés azután, hogy robbantások történtek a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a városközpontban kedden.

Az M1 aktuális csatorna helyszínen tartózkodó tudósítója arról számolt be, hogy Brüsszel teljesen lebénult: azok az emberek, akik reggel érkeztek, nem tudnak bejutni a repülőtérről a városba, akik pedig éppen elutaztak volna, a városban rekedtek. A repülőteret szerda reggelig lezárták, és mivel a nagy sebességű vonatok sem járnak, nem közelíthetőek meg más nagyvárosok, például London, Párizs vagy Amszterdam sem.

A tudósító elmondta, hogy nem csupán a közlekedés omlott össze Belgiumban, hanem a mobilhálózat is, nem lehet telefonálni. A hatóságok arra kérik az embereket, hogy ne hagyják el az otthonukat, akik pedig bementek dolgozni, minél tovább maradjanak bent az irodában. Gyanús csomagot találtak az Európai Bizottság épülete és a királyi palota környékén is, a központi pályaudvart pedig kiürítették – hangzott el a tudósításban.

Elmaradt a világranglista élén álló belga futballválogatott edzése

„A futball ma nem fontos. Elmarad az edzés\" – ezzel a Twitter-bejegyzéssel közölte a Belga Labdarúgó-szövetség, hogy a brüsszeli merényletek miatt törli a válogatott kedd délutánra tervezett edzését.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) világranglistáját vezető csapat a magyar válogatottal azonos Európa-bajnoki csoportban szereplő Portugáliával játszana egy hét múlva felkészülési mérkőzést. A találkozó sorsa egyelőre még bizonytalan, de emlékezetes, hogy a párizsi merényleteket követően tavaly épp biztonsági okok miatt törölték a belga–spanyol barátságos összecsapást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek

Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
Hirdetés