
Megszűnhet a Szász Jenő volt MPP-elnök, korábbi székelyudvarhelyi polgármester vezette Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), miután a magyar kormány a bürokráciacsökkentés jegyében a kormány több mint hetven állami, országos háttérintézmény, költségvetési szerv átszervezését, illetve megszüntetését tervezi.
2016. január 24., 15:082016. január 24., 15:08
2016. január 24., 19:432016. január 24., 19:43
Az átalakítás tervét Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be múlt héten, a megszüntetni vagy átalakítani tervezett intézmények listáját pedig a Vs.hu portál szerezte meg. Eszerint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet jogutódja – a Nemzeti Örökség Intézetével és a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézettel és Archívummal együtt – a Veritas Intézet lesz.
Az NSKI-t 2012-ben hozta létre a budapesti kormány, jelenleg a kormányzati társadalmi kapcsolatok összehangolásáért felelős miniszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szervként működik.
Feladata a magyar örökség korszerű újrafogalmazása, a jelen és az eljövendő nemzedékek támogatása, a nemzeti összetartozás erősítése és a külhoni magyarság erőforrásainak vizsgálata. Ennek érdekében többek között a történelmi nemzet fennmaradása és gyarapodása érdekében a magyarság kiemelkedő szellemi, kulturális és tudományos hagyományainak, eredményeinek figyelembe vételével kutatási, felmérési és elemzési feladatokat végez, nemzetstratégiai műhelyek, nemzeti kutatások és kiemelt trendkutatások koordinációját végzi, társadalmi és gazdasági kiemelt célcsoportok körében kutatási, felmérési és elemzési feladatokat végez, illetve a magyarországi és a kárpát-medencei kulturális, társadalmi és gazdasági tér fejlesztése, a nemzeti összetartozás erősítése, a jövő nemzedékek támogatásának céljából javaslatokat tesz.
Az 1,3 milliárd forintos költségvetésű intézet vezetője többek között azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy fölvetette: a nem tömbben élő magyarságnak vissza kellene vonulnia a tömbmagyar vidékekre.
A várhatóan az NSKI jogutódjaként tevékenykedő Veritas Történetkutató Intézet 2014-ben alakult meg, Szakály Sándor történész, az intézet főigazgatója akkor elmondta: az intézmény három kutatócsoportba szervezve foglalkozik az 1867 és 1990 közötti időszak történetével.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!