Hirdetés

Megszökött letartóztatása elől a Cozma-ügy negyedrendű vádlottja

Megszökött előzetes letartóztatása elől Pál Gábor, a Cozma-ügy negyedrendű vádlottja – közölte a Győri Ítélőtábla.

MTI

2011. augusztus 31., 15:112011. augusztus 31., 15:11

Nagy Zoltán, a Győri Ítélőtábla büntetőkollégiumának vezetője szerdán azt mondta az MTI-nek: az elsőfokú ítélet kihirdetésekor – június 23-án – a Veszprém Megyei Bíróság megszüntette a 33 éves Pál Gábor előzetes letartóztatását, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben. Lakhelyeként Pál Gábor az élettársa budapesti lakását jelölte meg.

Az ítélet kihirdetésekor az ügyész a negyed- és ötödrendű (Bihari Csaba) vádlott előzetes letartóztatásának megszüntetése ellen fellebbezett. A Győri Ítélőtábla azóta helyt adott az ügyészi indítványnak, és nemrég elrendelte Pál Gábor letartóztatását, és „intézkedett a végrehajtás foganatosításáról” – tájékoztatott a kollégiumvezető. Hozzátette: a döntést a bíróság írásban közli az illetékes rendőrkapitánysággal, amely végrehajtja a határozatban foglaltakat.

Nagy Zoltán elmondta: ilyenkor a rendőrség azonosítja az érintettet, közli vele a bíróság döntését, majd letartóztatja. A kollégiumvezető közölte, hogy szerda reggel a jegyzőjét érték el telefonon a fővárosi rendőrök azzal, hogy a negyedrendű vádlott elszaladt az intézkedés elől, így a letartóztatása egyelőre meghiúsult.

A rendőrség körözést adott ki a Cozma-ügy negyedrendű vádlottja ellen, aki lakhelyelhagyási tilalom alatt áll – erősítette meg az MTI értesülését szerdán a rendőrség. Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője röviden annyit közölt, hogy a hatóság keresi a férfit, aki kedden tűnt el.

A Cozma-ügyben az elsőfokú Veszprém Megyei Bíróság Pál Gábort társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek és ötévi börtönt szabott ki rá, mellékbüntetésként pedig több évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, illetőleg 15 millió forintnyi bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. A Pál Gáborra kiszabott ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A Cozma-ügyben egyébként az első- és másodrendű vádlott, Raffael Sándor és Németh Győző egyaránt életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott; legkorábban 30 év múlva szabadulhatnak. Sztojka Iván, harmadrendű vádlottnak 20 évet kell fegyházban letöltenie. Az ítélet az első-, másod- és harmadrendű vádlottak esetében sem jogerős, enyhítésért fellebbeztek.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés