
Kilencvenegy éves korában meghalt egy tokiói kórházban Onoda Hiroo második világháborús veterán, aki Japán kapitulációja után csaknem három évtizeden át bujkált a Fülöp-szigeteki dzsungelben, folytatta harcát az ellenség ellen, mert nem hitte el, hogy vége a háborúnak. Halálhírét családja jelentette be pénteken.
2014. január 19., 16:342014. január 19., 16:34
Onodát partizán-diverzáns akciók végrehajtására képezték ki, és háromfős egységével együtt 1944-ben küldték a Fülöp-szigeteki Lubang sziget dzsungelébe azzal a feladattal, hogy vegye fel a harcot az amerikai csapatokkal. Azt a parancsot kapta, hogy sose adja meg magát, és tartson ki a japán katonák megérkezéséig. Az osztag létezésére 1950-ben derült fény, miután Onoda egyik katonája megszökött.
Azt követően röpcédulákat dobtak le repülőgépből a dzsungelbe, hogy az osztagparancsnok tudomására hozzák, a japán császári hadsereg öt éve vereséget szenvedett és véget ért a háború. Onoda azonban az ellenség dezinformációjának tartotta ezt, ezért egysége folytatta az „ellenség” katonai létesítményeinek figyelését, sőt néha harcba is bocsátkozott, több mint harminc katonát és civilt megölt.
Tokió egy kutatócsoporttal együtt egyik családtagját küldte a Fülöp-szigeteki őserdőbe, hogy rábeszélje Onodát a harc feladására, de az alhadnagy neki sem hitte el, hogy már rég véget ért a háború. Ezután Tokióban megtalálták egykori közvetlen parancsnokát, aki 1974-ben az akkor már nem létező japán hadsereg egyenruhájában megérkezett Lubang szigetére, és megparancsolta az alhadnagynak, hogy adja meg magát, és tegye le a fegyvert. Onoda engedelmeskedett, Tokió kérésére pedig Manila megkegyelmezett neki.
Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
szóljon hozzá!