2011. február 16., 14:522011. február 16., 14:52
„Nagyon örülök, hogy a magyar hatóságok beleegyeztek a médiatörvény olyan módosításába, aminek nyomán az eleget tesz az EU-jognak - beleértve az Alapvető Jogok Chartáját - az általunk felvetett szempontokból. Tovább figyeljük a helyzetet, és szorosan együttműködünk a magyar hatóságokkal annak biztosítása érdekében, hogy a változtatásokat, amelyekben most megállapodtunk, beillesszék a magyar jogba, és hogy a felülvizsgált törvényt következetesen alkalmazzák a gyakorlatban” - hangsúlyozta nyilatkozatában az EU-biztos.
Jonathan Todd tudomása szerint Magyarország két héten belül hajtja végre a törvény megváltoztatását.
A biztos nyilatkozata és a szóvivő által elmondottak szerint négy kérdésben érték el a magyar médiatörvény megváltoztatását. E kérdések közül háromról korábban is többször volt szó nyilvánosan, a negyedik a törvény tanulmányozása közben később merült fel.
Az első probléma, amit az Európai Bizottság a magyar félnek felvetett, az volt, hogy az eredeti törvény túl széles körre írja elő a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét. A módosítás értelmében a kiegyensúlyozott tájékoztatást csak a műsorszórásra fogják előírni, a lekérhető médiaszolgáltatásokra nem. A műsorszórók esetében a kiegyensúlyozottság követelményének úgy kell majd eleget tenni, hogy egyben tiszteletben tartják az arányosság elvét is.
A második problémát az jelentette, hogy az eredeti magyar törvény vonatkozik a más EU-országokban alapított médiavállalkozásokra is, beleértve a bírságolás lehetőségét. Márpedig az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló uniós irányelv az „eredetország elvének” alapjára helyezkedik, vagyis azt vallja, hogy a médiavállalkozásnak - nagyon szigorúan meghatározott kivételektől eltekintve - csak azon ország médiajogszabályaihoz kell igazodnia, ahol azt megalapították. A végrehajtandó változtatás értelmében a más uniós tagországban alapított és bejegyzett médiavállalkozás nem lesz bírságolható, ha megszegi a magyar médiatörvénynek a gyűlöletkeltés tilalmát kimondó intézkedéseit.
A harmadik gondot az okozta, hogy az eredeti törvényszöveg olyan benyomást kelthet, mintha a regisztráció a szolgáltatásnyújtás megkezdésének előfeltétele lenne, ami ellentmond a vállalkozási szabadságnak. A módosítás világossá teszi, hogy a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak, médiatermékek közzétevőinek, illetve kiegészítő médiaszolgáltatást nyújtóknak csak azután kell - 60 napon belül - regisztráltatniuk magukat, hogy megkezdték a szolgáltatásnyújtást.
A negyedik probléma - amely menet közben merült fel, és amelyről eddig nyilvánosan nem tett említést az Európai Bizottság - az volt, hogy az eredeti médiatörvény nagyon tágan értelmezhető fogalmakat használ, amikor tilalmazza egyének, kisebbségek, illetve többségek akár ráutalásszerű „megsértését”. A módosítás értelmében a tilalmat a gyűlöletkeltés, illetve a diszkriminációra való felszólítás eseteire korlátozzák.
Todd az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján a médiahatóság összetételével kapcsolatban újságírói kérdésre válaszolva megerősítette az általa korábban már többször elmondottakat. Eszerint az EU-jog előírja ugyan a médiahatóság függetlenségét, de nem fejti ki e függetlenség meglétének tartalmi kritériumait. Így nincsenek olyan uniós jogi előírások, amelyek alapján egyértelműen meg lehetne állapítani, hogy függetlennek tekinthető-e a testület.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.