A szlovák alkotmánybíróság döntéséig biztosan nem zárul le az az eljárás, amelyet az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága folytat a szlovák állampolgársági törvény ügyében – közölte csütörtökön Hankiss Ágnes fideszes EP-képviselő és Bauer Edit, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának EP-képviselője.
2013. szeptember 26., 18:132013. szeptember 26., 18:13
A képviselők arra reagáltak, hogy a múlt héten Jaroslav Paska, az egykor Ján Slota vezette, nacionalista Szlovák Nemzeti Párt politikusa a pozsonyi Pravdának úgy nyilatkozott: véget ért a Szlovákiát érintő vizsgálat, a petíciós bizottság napirendjéről döntő úgynevezett koordinátorok legutóbbi találkozójukon elvetették ezt a beadványt.
Hankiss Ágnes és Bauer Edit ezzel szemben leszögezte, hogy ilyen döntést csakis maga a bizottság hozhat, a koordinátorok nem. \"A petíció elutasításával kapcsolatos híresztelés nem más, mint a szlovák szélsőséges erők politikai akciója\" - állítja közös közleményében a két politikus. Az EP sajtószolgálata arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a koordinátorok legutóbbi tanácskozásán Jaroslav Paska - aki maga is koordinátor - valóban javasolta a petíció elutasítását és az ügy lezárását, érdemi vita azonban nem folyt a kérdésről.
A koordinátorok mindössze arról határoztak, hogy legközelebbi találkozójukon, október 17-én döntenek majd, hogy elutasítsák-e a Lomnici Zoltán egykori legfelsőbb bírósági elnök és a szlovák állampolgárságától megfosztott szlovákiai magyar Gubík László által benyújtott petíciót. Az EP sajtóügyeletese arról is tájékoztatást adott, hogy a koordinátorok ellenvetés hiányában, vagyis, ha egyetlen EP-képviselő sem kéri ennek ellenkezőjét, meghozhatják a végleges döntést a petíciót elutasításáról. Hankiss Ágnes és Bauer Edit közleményében azt írja, hogy mindent el fognak követni, hogy napirenden tartsák a kérdést.
Lomnici Zoltán és Gubík László tavaly szeptemberben fordult beadványával az EP-hez. Úgy gondolják, hogy diszkriminatív, ezért ellentétes az uniós joggal a szlovák állampolgársági törvénynek az a rendelkezése, amely az egyszerűsített magyar honosítás bevezetése után született, és azt írja elő, hogy ha valaki felveszi egy másik ország állampolgárságát, akkor azzal egyidejűleg megszűnik Szlovákia állampolgára lenni. A beadványról májusban tárgyalt először a petíciós bizottság zárt ajtók mögött. A meghallgatáson a szlovák uniós nagykövet is ott volt, aki kifejtette, hogy kizárólagos tagállami hatáskörbe tartozik annak megállapítása, hogy egy uniós tagország kinek milyen feltételekkel ad állampolgárságot.
Hankiss Ágnes szerint mindazonáltal nem zárható ki teljesen, hogy uniós jogot is érint a szabályozás, szerinte ugyanis \"az az emberi méltóságot súlyosan sértő eljárás, amellyel a törvényt az érintetteken végrehajtják, alapjogokat sért\".
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!