
Fotó: Lockheed Martin
Az amerikai kormányzat ebben az évben még egy katonai támogatási csomagot tud összeállítani Ukrajnának a rendelkezésre álló keretből, azt követően elfogy a pénz – jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője.
2023. december 19., 10:562023. december 19., 10:56
John Kirby hétfői online sajtóértekezletén elmondta, hogy a források megszűnése érinti az amerikai katonai készletek visszatöltését is, ugyanis az ukrajnai támogatások túlnyomó részét a hadsereg raktáraiban rendelkezésre álló eszközökből hívják le és juttatják el Ukrajnába. Azt is megállapította, hogy az Ukrajna számára elküldött katonai eszközök pótlása az amerikai védelmi ipar számára munkahelyeket teremt, és segít a gyártósorok bővítésében.
A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora szerint
Arra kérdésre, hogy az amerikai kormánynak van-e „B terve”, ha a kongresszus nem fogadja el a további ukrán támogatásról szóló újabb keretet, John Kirby úgy reagált, „szükség van a kiegészítő forrásokra”. Megjegyezte, hogy a védelmi minisztérium számvevője, Mike McCord hétfőn levélben hívta fel a törvényhozás figyelmét arra, hogy a Pentagon minden rendelkezésre álló forrást elkülönített, ezért sürgős cselekvésre van szükség.
Az illetékes hozzátette, hogy
A kongresszus republikánus tagjainak egy része, köztük az alsóház, a képviselőház elnöke határozott lépéseket vár az adminisztrációtól az Egyesült Államok migrációs válságának kezelése érdekében, így a bevándorlási politika gyökeres átalakítását. Ezt szabják az Ukrajna további támogatásról is szóló elnöki kérés elfogadásának feltételéül.
A hétfői tájékoztatón John Kirby az adminisztráció jelentős partnerének nevezte a belföldi védelmi ipar szereplőit, valamint azzal érvelt, hogy a gyártósorok nyitva tartása az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdeke is. Felidézte azt is, hogy az ukrán kormány képviselői a közelmúltban Washingtonban tárgyaltak az ukrán és amerikai védelmi szektor közötti együttműködés elmélyítéséről, ami már a háború utáni időszakra vonatkozó terveket tartalmaz.
Dánia 1,8 milliárd dán koronát különített el, hogy pénzügyi segítséget nyújtson Svédországnak CV90 típusú svéd páncélozott harci járművek Ukrajnának adományozásához – áll a dán védelmi tárca hétfői közleményében.
Svédország korábban már átadott 50 darab CV90-est Kijevnek az Oroszország elleni háborújához. A dán adományból újabb járművek gyártását, alkatrészeket, lőszereket és egy többéves karbantartási szerződést finanszíroznak.
A legutóbbi csomagokon kívül Dánia már adományozott Ukrajnának 20,5 milliárd dán koronát (1057 milliárd forint) katonai segítség céljából, valamint mintegy 2,8 milliárd koronát polgári célú segítségre.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!