
Fotó: Facebook/ Aryana Sayeed آريانا سعيد
Maszkban jelentek meg a kamerák előtt az afganisztáni Tolonews hírportál férfi munkatársai vasárnap, tiltakozva a tálibok nők elfátyolozásáról szóló rendelete miatt.
2022. május 23., 16:502022. május 23., 16:50
A hírportál munkatársai a Twitteren azzal érveltek a tiltás ellen, hogy a televízió képernyőjén megjelenő nők „nem valóságos nők, csupán képek”, így a tálib vezetés május elején kiadott, a nők teljes elfátyolozását kötelezővé tevő rendelete nem vonatkozhatna rájuk.
Kpolvak Szapai, a Tolonews igazgatóhelyettese a Facebookon azt mondta: a rendelkezés „mély gyászba taszította” őket.
Az erkölcs terjesztéséért és bűnmegelőzésért felelős minisztérium szóvivője mindazonáltal leszögezte, hogy a szabálytól nem térnek el: „ez nem a mi szavunk, hanem Isten (Allah) szava” – fogalmazott.
Korábbi ígéreteikkel ellentétben, a radikális iszlamisták az utóbbi hónapokban ismét erőteljesen korlátozni kezdték a nők jogait, május elején pedig kötelezővé tették a nők számára a teljes testet elfedő burka viselését nyilvános helyeken.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.
A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.
szóljon hozzá!